Connect with us

technokrata

Piacon az érintőkijelzős Nokia 5800

Kütyük

Piacon az érintőkijelzős Nokia 5800

A legfrissebb információk a finnek nemrégiben debütált tapimobiljával kapcsolatban.

A Nokia hivatalos formában bejelentette, hogy megkezdte az október elején bemutatott 5800 XpressMusic kereskedőkhöz történő szállítását, és a készülék napokon belül számos országban kapható lesz. Ezen országok közé tartozik Finnország, Hongkong, India, Oroszország, Spanyolország és Tajvan – hazánkban hivatalosan csak 2009 elejétől lesz kapható a telefon, melynek listaára 279 euró, vagyis mintegy 72 ezer forint.

Várakozások szerint egyébként a Nokia 2009-ben mintegy 10 millió darab érintőkijelzős mobilt dob majd piacra, ennek a mennyiségnek azonban csak egy részét teszi majd ki az 5800 XpressMusic, hiszen a gyártó a közeljövőben több új (olcsóbb és drágább) érintőpaneles telefont is be fog jelenteni.

Nokia 5800 XpressMusic
A mozgásszenzoros újdonság 111 milliméter hosszú, 51,7 milliméter széles és 15,5 milliméter vastag, tömege pedig 109 gramm. Az S60 5th Edition operációs rendszerű telefon szinte teljes előlapját a nagy méretű, 3,2 colos képátlójú és 16:9 képarányú TFT kijelző uralja, mely a mellékelt kis cerkával, illetve az ujjainkkal egyaránt kezelhető. Az adatbevitelről egy virtuális QWERTY billentyűzet gondoskodik.

Fontos, hogy az Apple iPhone-tól eltérően a 640×360 pixeles felbontású és 16 millió színárnyalatú LCD nem Multi Touch kompatibilis, arra viszont azért képes, hogy vibrációs visszajelzéssel erősítse meg bennünk a tényt, hogy például lenyomtunk egy virtuális gombot a 16:9 képarányú kijelzőn. A 81 MB-os belső memória microSD memóriakártyákkal (maximum 16 GB) bővíthető, az autofókuszos kamera pedig 3,2 megapixeles felbontású, és sajnos nem xenon, hanem dupla-LED vakus. A Carl Zeiss optikás fényképezőgép egyébként geotagging kompatibilis, videófelvevőként pedig maximum 640×480 pixeles felbontást és 30 fps sebességet képes nyújtani.

A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia 5800 XpressMusic-ben GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA és Wi-Fi adatátvitel is található. Ezenkívül GPS-vevőt, Bluetooth 2.0 (A2DP) kontrollert, 3,5 milliméteres audio csatlakozót és TV-kimenetet is tartalmaz a vadonatúj BL-5J akkumulátort kapott készülék. Jó hír, hogy az alapcsomagban többek közt egy 8 GB-os memóriakártya is helyet kap.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek