Connect with us

technokrata

125 vadonatúj LG mobil 2009-ben

Kütyük

125 vadonatúj LG mobil 2009-ben

A dél-koreai cég jövőre igen komoly támadásba lendül.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az LG 2009-ben minden korábbinál nagyobb figyelmet kíván szentelni a smartphone szektornak, és ily módon 10 vadonatúj okostelefont fog bejelenteni, azt viszont legfeljebb csak sejthettük, hogy a normál mobilok piacán is jelentős erőfitogtatásra készül.

Lényeg a lényeg: az LG bejelentette, hogy a jövő esztendőben összesen 125 különböző mobil készüléket fog bemutatni, vagyis elméletileg minden héten érkezik majd 2-3 új LG mobil. A vállalat munkatársai egyébként egyáltalán nem tartják túlzottnak ezt az óriási újdonság dömpinget. ˝Rengeteg országban és rengeteg mobil szolgáltató kínálatában fedezhetők fel különböző LG mobilok, így a 125 darab új 2009-es készülék tulajdonképpen nem is sok˝ – nyilatkozott Chang Ma, az LG Mobile marketing részlegének egyik vezetője.

Fontos megjegyezni, hogy a 125 darabos mennyiség nem úgy adódik ki, hogy egy-egy új modellből 4-5 színváltozat is készül, hanem ténylegesen 125 különböző termékről van szó. Kíváncsian várjuk, hogy jövőre milyen új fejlesztésekkel lep majd meg bennünket a gyártó (egy biztos, információink szerint jövőre érkezik az első Multi Touch érintőkijelzős LG csúcsmobil).

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek