Connect with us

Hirdetés

technokrata

Videó: tényleg két ujjal kezelhető az első Google mobil

Kütyük

Videó: tényleg két ujjal kezelhető az első Google mobil

Immár teljesen biztos, hogy a T-Mobile G1 olyat is tud, amit hivatalosan nem kellene tudnia.

A világ első Google szoftveres, Android platformos mobiltelefonja, a HTC által kifejlesztett T-Mobile G1 a hivatalos specifikációk szerint egy hagyományos, vagyis egyszerre csak egy ujjal kezelhető érintőkijelzővel rendelkezik. Régóta lehetett olyan pletykákat hallani, mely szerint a készülék a hivatalos állásponttal ellentétben, rejtett módon Multi Touch kompatibilis, egy amerikai programozó pedig néhány nappal ezelőtt alá is támasztotta ezen vélekedéseket.

Ahogy arról már beszámoltunk, Ryan Gardner egy kis nyomozást követően rájött arra, hogy a T-Mobile G1-be szerelt, Synaptics-féle érintőkijelző minden további nélkül képes egyszerre akár két ujjat is érzékelni. A bibi csupán az, hogy a készülék szoftverében ez a funkció le van tiltva, és a gyártó várhatóan nem is fogja feloldani ezt a tiltást, hanem várhatóan inkább elkészíti majd a telefon új és feltehetően némileg drágább kiadását, melyben már hivatalosan is ott lesz a Multi Touch. Lényeg a lényeg, emberünknek sikerült módosítania a Synaptics drivert, a procedúra végeredménye pedig ezen a videófelvételen tekinthető meg:

A remek kezelhetőséget biztosító Multi Touch technológiát az Apple fejlesztette ki az iPhone mobilok számára. Jelenleg egyedül ezek a telefonok kezelhetők egyszerre két ujjal, de információink szerint 2009 elején többek közt az LG is ki fogja majd adni első Multi Touch jellegű megoldással felvértezett mobiltelefonját.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés