Connect with us

technokrata

Bolygóközi Internet

Kütyük

Bolygóközi Internet

Hogyan működik a Világháló a Naprendszerben?

Az 1960-as években, az Arpanet létrehozásakor szinte biztosan nem gondolták az amerikai védelmi minisztérium vezetői, hogy az ebből egyszer Internetté váló hálózat kiterjeszkedik a bolygóközi térbe is. Naprendszerünkben azonban egyre több ember gyártotta eszköz utazik, teljesít valamilyen feladatot, amelynek eredményeit digitális formában továbbítja a NASA számára – vagyis vissza, a Földre. Logikusnak tűnt, hogy az Internetet alapul véve dolgozzák ki az interplanetáris számítógépes hálózatot.

Az amerikai űrkutatási hivatal a napokban jelentette be, hogy sikeresen végrehajtották az úgynevezett deep space communications network, vagyis mélyűrbeli távközlési hálózat első tesztjét. Ez volt az a lépés, amely megnyitotta az utat egy teljesen új űrkommunikációs lehetőség felé, amit Adrian Hooke, a NASA űrhálózati architektúrájának fejlesztéséért felelős részlegének menedzsere úgy nevezett, hogy bolygóközi Internet. Az intézmény sugármeghajtással foglalkozó laboratóriumának (Jet Propulsion Laboratory) mérnökei DTN (Disruption-Tolerant Networking, vagyis megszakadás-tűrő hálózati működés) protokollt használtak arra, hogy űrben készített fényképek tucatjait továbbítsák egy, a Földtől 32,4 millió kilométerre levő NASA űreszközről.

Álljunk meg egy kicsit, és néhány mondat erejéig gondolkodjunk el azon, miért van szükség a digitális jelek (voltaképp egyesek és nullák) földitől eltérő kezelésére. Azért, mert míg anyabolygónkon nagyjából konstans állapotok uralkodnak, az űrben kvázi minden mozog. Ez azzal jár, hogy egyes űrszondák, műholdak időszakosan takarásba kerülhetnek, vagy valamilyen előre nem várt közeg miatt késés, esetleg szakadás lép fel az adatátvitelben. Ráadásul az óriási távolságok miatt arra is fel kell készülni, hogy nagyon megnő a késleltetés – nem milliszekundumokról, hanem percekről, órákról van szó. Multiplayerre tehát nem alkalmas a bolygóközi Internet 🙂

Internet a bolygók között

Komolyra fordítva a szót, a DTN az Internet Atyjaként is ismert Vint Cerf közreműködésével készült el (a hazánkban is járt szakember jelenleg a Google alelnökeként dolgozik). Cerf a szintén általa létrehozott TCP/IP-t vette alapul, de attól mégis jelentősen eltér a bolygóközi protokoll. A DTN révén például nem létesül folyamatos végpont-végpont kapcsolat, a fent említett kimaradások kezelése végett. Emiatt lehet, hogy egy Marsról indított adatcsomag csak három és fél percig utazik a Földre, de az is előfordulhat, hogy ugyanez húsz percig is eltarthat. És ha a célútvonal nem található, az adatcsomagok nem kerülnek eldobásra – mint a TCP/IP-nél -, hanem azokat az egyes hálózati csomópontok (node-ok) megőrzik, amíg nem tudnak biztonságosan kommunikálni egy másik node-dal. Szintén különbség, hogy a DTN esetében automatikusan zajlik az adatátvitel; míg korábban, például a Spirittel való kapcsolattartás során ez manuálisan, emberi beavatkozás segítségével ment végbe.

A most kiértékelt teszt egyébként még októberben kezdődött; akkor a NASA mérnökei az Epoxi űreszköz segítségével indították el a vizsgálatokat. Ismeretes, hogy ennek a szondának korábban más feladata volt: ezt használta az űrhivatal a Deep Impact szonda célba juttatásához, melynek során a Hartley 2 üstökösbe lőttek bele a mérnökök, hogy az onnan kicsapódó porszemcséket vizsgálhassák.

Az Epoxi, eredeti küldetésének teljesítését követően válhatott az interplanetáris Internet első tíz node-ja közül a tízedikké – a többi kilencet a fent említett laboratórium földi környezetben üzemelteti, szimulálva a marsi leszállóegységek, a bolygók örül keringő szondák és földi központok közötti hálózatot. A NASA tervei szerint jövőre bevonják a tesztbe a Nemzetközi Űrállomást (ISS) is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek