Connect with us

technokrata

Alakváltó új szupermobil

Kütyük

Alakváltó új szupermobil

Ezúttal a japán piac egyik legfrissebb és egyben legérdekesebb, kis túlzással trasnszformernek is nevezhető mobiltelefonját mutatjuk be röviden.

Az NEC N-01A típusjelzésű újdonsága november 21-én, azaz ma jelenik meg a kereskedelmi forgalomban (NTT DoCoMo). Az egyelőre ismeretlen árú újdonság három üzemmóddal, és ily módon három formával rendelkezik.

Az úgynevezett Touch Style módban úgy néz ki a telefon, mint egy hagyományos tapimobil, vagyis ilyenkor az érintésérzékeny kijelző van főszerepben. Amennyiben 180 fokkal elforgatjuk a kijelzőt tartalmazó fedlapot, akkor ezzel a mozdulattal a Communication Style-t aktiváljuk, és egyben elővarázsoljuk a mindeddig rejtett hagyományos billentyűzetet.

A harmadik mód a Share Style, amikoris a billentyűzet továbbra is látható marad, azonban a kijelző a normál helyzethez képest 90 fokkal van elforgatva.

A nagyméretű érintőkijelző WVGA, vagyis 854×480 pixeles felbontással büszkélkedhet, a hátfalba szerelt autofókuszos digitális fényképezőgép modulban pedig egy 5,2 millió képpontot számláló CMOS szenzor teljesít szolgálatot. A villámgyors HSDPA adatátvitelre képes NEC N-01A-ban ezenkívül még egy digitális TV-vevő is helyet kapott.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek