Connect with us

technokrata

A 8 megapixeles C905 tolja előre a Sony Ericsson szekerét

Kütyük

A 8 megapixeles C905 tolja előre a Sony Ericsson szekerét

A legújabb Cyber-shot mobil villámgyorsan bestseller lett.

A Sony Ericsson nemcsak a Samsungot, hanem még a Nokiát is beelőzte, no persze nem a világpiacon, és egyelőre csak egy rövidebb ideig. Történt ugyanis, hogy a Gfk piackutató cég bejelentette, hogy az idei esztendő negyvennegyedik hetében az Egyesült Királyságban a Sony Ericsson adta el a legtöbb mobiltelefont, a második a Samsung, a harmadik pedig a Nokia lett. Mint ismeretes, a világpiaci erősorrend jelenleg így néz ki: Nokia, Samsung, Sony Ericsson, Motorola, LG.

A Sony Ericsson szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a cég előretörése egyértelműen annak tudható be, hogy nemrégiben megjelent a kereskedelmi forgalomban az első 8 megapixeles Sony Ericsson készülék, a Cyber-shot brandes C905. Emberünk elmondta, hogy a Sony Ericsson a világ más régióiban is komoly sikereket vár ettől az elsősorban fotózásra kihegyezett új modelltől.

Érdekesség, hogy mióta piacon van a C905, azóta 3 százalékot nőtt a Sony Ericsson Egyesült Királyságbeli piacrésze, mely jelenleg már közel 29 százalékos. Az ország mobil szolgáltatói által forgalmazott előfizetesés készülékek közül jelenleg egyébként a Sony Ericsson C905 a második legkeresettebb telefon. A cikk írásakor még egyik hazai mobil operátornál sem kapható a Sony Ericsson C905, melynek kártyafüggetlen ára a GSM kereskedőknél jelenleg 110-120 ezer forint körül mozog.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek