Connect with us

technokrata

A Motorola Magyarországon is keresi a jövő szupersztárját

Kütyük

A Motorola Magyarországon is keresi a jövő szupersztárját

Az amerikai hírességek, Wyclef Jean és Fergie döntenek arról, hogy kiből lesz sztár.

A Motorola, együttműködésben a popsztár Wyclef Jean-el és Fergie-vel, bemutatja a MOTOROKR STAR tehetségkutató versenyt, mely remek lehetőséget biztosít a legtehetségesebb énekesek számára. A verseny során a legjobb énekes bepillantást nyerhet a szupersztárok életébe egy new yorki VIP utazás során, és Wyclef Jeannel dolgozhat a sztár stúdiójában. Wyclef kifejezetten erre az alkalomra egy számot is ír sztárjelöltnek, melyhez Fergie lesz az énektanár. Sőt, tulajdonosa lesz egy neves stúdióval kötött lemezszerződésnek is.

˝A MOTOROKR STAR verseny sok izgalmat ígér˝ – mondta Hegedűs Dóra, a Motorola magyarországi marketingigazgatója. ˝A Motorola a zenét rajongásig szerető fiataloknak alkotta a ROKR termékcsalád tagjait. A versenyre most szintén őket várjuk. Ez a verseny fantasztikus lehetőség arra, hogy egy új zenei tehetség emelkedjen ki a Motorola vásárlói közül˝.

Nevezés
A versenyen való részvételhez a jelentkezőknek mindössze egy 2008. január 1. és december 31. között Magyarországon vásárolt Motorola mobiltelefonnal kell rendelkeznie. A verseny weboldalán 9 pop és r´n´b dal, valamint azok szövege található. Minden versenyzőnek 30 másodperc áll rendelkezésére, hogy a 9 dalból egyet kiválasztva megmutassa saját stílusát. A felvételt a hivatalos weboldalra kell feltölteni.

A választható dalok:
1. True Colors (előadó: Cyndi Lauper)
2. Big Girls Don´t Cry (elődó: Fergie)
3. Alone (előadó: Celine Dion)
4. Hit Me With Your Best Shot (előadó: Pat Benatar)
5. Call Me (előadó: Blondie)
6. Gone ´til November (előadó: Wyclef Jean)
7. Touch Your Button (előadó: Wyclef Jean)
8. Heartbreak Hotel (előadó: Elvis)
9. Stand By Me (előadó: Ben E. King)
10. Livin´ On a Prayer (előadó: Bon Jovi)

Szavazás
Kedvencére bárki szavazhat, ha ellátogat a kezdeményezés weboldalára. A TOP 100-ba a legnépszerűbb és legtöbb szavazott kapott felvételek kerülnek.

Határidők
-2008 december 31.: Jelentkezési határidő vége
-2009 január 15.: Kihirdetésre kerül az online szavazás során a 100 legtöbb szavazatot szerzett énekes neve
-2009 január 22.: A legjobb 100 jelentkezőből neves zsűri választja ki a TOP 10-et, akik az elődöntőbe jutnak
-2009 feburár 7.: Az európai és a magyar MOTOROKR STAR kihirdetése (a zsűri elnöke Wyclef Jean)
-2009 február 20-22.: Az európai nyertes New Yorkba utazik
-2009 április 1.: Kihirdetésre kerül a verseny győztese – Megszületik a MOTOROKR STAR.

A győztes – A magyar MOTOROKR STAR
A 100 legtöbb szavazatott kapott magyar énekes közül a szakmai zsűri 2009. január 22-éig született tehetségek után kutatva kiválasztja a 10 legtehetségesebb énekest, ők jutnak tovább az elődöntőbe. Minden magyarországi elődöntős egy-egy ROKR E8 telefont nyer. Az elődöntősök közül a Wyclef Jean vezette zsűri kiválasztja a magyarországi győztest, de a további 9 elődöntősnek is megadatik az esély, hogy az európai vagy a globális verseny győztese legyen.
A magyar MOTOROKRSTAR nyereményei:
1. Professzionális hangstúdióban elkészíthet egy dalt, egy neves producer közreműködésével
2. A Sony BMG Magyarországon kiadja a lemezt
3. A Sony BMG a hangfelvételt maxi CD-n és digitális formátumban (interneten, mobiltelefonos klipként és csengőhangként) megjelenteti és saját csatornáin népszerűsíti.

A győztes Az európai MOTOROKR STAR
A résztvevő országok 10-10 elődöntősének videóját Wyclef Jean és Fergie fogja megtekinteni, és ők döntenek arról is, ki nyerje el Európában a MOTOROKR STAR címét, és a kontinens első díját. Az európai győztes New Yorkba utazhat, hogy részt vegyen az utolsó megmérettetésen, a döntőn.

A győztes – A MOTOROKR STAR
A globális verseny győztese 2009 április 1-én kerül kihirdetésre. A MOTOROKR STAR cím elnyerője az alábbi jutalmakban részesül:
1. Egy 12 hónapos menedzsment szerződés a Maximum Artist Management céggel.
2. Egy 12 hónapos lemezszerződés egy nagy lemezkiadóval.
3. Egy zeneszám rögzítése Wyclef Jeannal közösen (a zeneszám szerzője és producere Wyclef Jean).
4. Énektanári felkészítés Fergie segítségével.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek