Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltelefon toplista: továbbra is tarol az iPhone 3G

Kütyük

Mobiltelefon toplista: továbbra is tarol az iPhone 3G

A Krusell október havi 10-es toplistáján nem meglepő módon ismét az Apple iPhone 3G került az első helyre.

A különböző bőrtokok és hordtáskák gyártásával és forgalmazásával foglalkozó, több mint 50 országot és 6 kontinenst lefedő svéd gyártó által összeállított eladási listán idén októberben az Apple második mobiltelefonja található az első helyen, hasonlóan az előző hónaphoz. Mint ismeretes, az Apple júliusban dobta piacra a júniusban bejelentett iPhone 3G-t, mely augusztus vége óta hazánkban is kapható (a T-Mobile-nál).

Ebben a hónapban elvesztette második helyét a HTC Touch Diamond, mely most már csak a negyedik, ily módon cserélve helyet a Sony Ericsson C702-vel. A bronzérmet ezúttal a szeptemberben még csak ötödik Nokia 3109 zsebelte be.

Az ötödik pozícióban új belépőként a Samsung i900 Omnia található, a korábban harmadik Nokia E51 smartphone pedig most a hatodik. A Nokia 6300 egy helyet rontott, így jelenleg a hetedik a sorban. A Nokia E71 business okostelefon a tizedikről a nyolcadik helyre kapaszkodott fel, a Nokia N95 8GB pedig egyet rontott, így most a kilencedik pozíciót tudhatja magáénak. A toplista végén az előző hónapban még nyolcadik Nokia 6220 leledzik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés