Connect with us

Hirdetés

technokrata

1 hét múlva jön a vadiúj iPhone 2.2

Kütyük

1 hét múlva jön a vadiúj iPhone 2.2

Érkezőben az almás mobil legújabb szoftvere.

Emlékezetes, hogy az Apple legutóbb szeptember 12-én adott ki frissítést az iPhone-hoz: a jelenlegi legfrissebb iPhone 2.1 a korábbi iPhone 2.0.2-t nyugdíjazta. Az ezt követő iPhone 2.2 bétatesztelését szeptember végén kezdték meg, mely szoftvernek október végén jelent meg a második béta verziója, amit aztán a hackereknek gyorsan sikerült is feltörniük.

Lényeg a lényeg: jól értesült források szerint az iPhone 2.2 szoftver végleges verzióját hivatalosan november 21-én, vagyis jövő hét pénteken fogja kiadni az Apple, vagyis már csak pár napot kell várnunk arra, hogy az iTunes segítségével begyűjtsük, majd pedig telepítsük a friss szoftvert.

A telefonon lévő Google Maps alkalmazás az iPhone 2.2-nek köszönhetően Street View funkcióval gazdagodik. A Google Maps számítógépes verziója tavaly óta rendelkezik Street View funkcióval, melynek lényege ugyebár nem más, mint hogy adott helyszíneken valós fényképes illusztrációt kapunk a környékről. Magyarul ennek a szolgáltatásnak a segítségével akár otthon is meg tudjuk nézni, hogy például hogyan is néz ki annak az étteremnek a bejárata, ahova barátaink meghívtak minket vacsorázni. A Street View első körben csak az Egyesült Államok térképein volt elérhető, később pedig olyan országokat is meghódított magának, mint például Franciaország, Japán, vagy Ausztrália. Idén szeptember közepétől egyébként már a Google Maps for Mobile (BlackBerry, Palm, Symbian, Windows Mobile, Java), vagyis az alkalmazás mobiltelefonokra szánt változata is Street View kompatibilis.

Újdonság továbbá az iPhone 2.2-ben az Auto-Correction funkció kikapcsolásának lehetősége, amit egyébként már rengeteg felhasználó követelt egy direkt ebből a célból létrehozott online petícióban, valamint frissül a Safari webböngésző és újra elérhető lesz az úgynevezett ˝background push˝ funkció. Ezenkívül megjelennek majd a készüléken az úgynevezett Emoji ikonok, még pedig több száz darab. Erre állítólag azért van szükség, hogy az iPhone végre Japánban is sikeres lehessen. Sajnos rossz hír, hogy a sokak által várva várt Copy/Paste, MMS, videófelvevő és modem funkciók ebben az új verzióban sincsenek jelen.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés