Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új Samsung mobilok: 3x-os optikai zoom, villámgyors AF, 12 megapixel…

Kütyük

Új Samsung mobilok: 3x-os optikai zoom, villámgyors AF, 12 megapixel…

A Samsung boszorkánykonyhájában már javában készülnek 2009-re.

A dél-koreai gyártó idén nyáron jelentette be az európai piacra szánt első 8 megapixeles készülékeit, csakúgy mint a Sony Ericsson, vagy például az LG. Ez azonban még csak a kezdet, az első 8 megapixeles Samsungokban ugyanis még nincs optikai-, hanem csak digitális zoom, ezenkívül pedig a jó öreg LED-vakukat is illene már xenonosra cserélni.

A vállalat Európában feltehetően 2009 első felében jelenti majd be első olyan 8 megapixeles készülékeit, melyek esetében a nagy felbontás végre háromszoros optikai zoommal társul. Ezekben a telefonokban egy a Samsung Techwin és a Samsung Electro-Mechanics által közösen kifejlesztett, és a viszonylag sok mozgó alkatrész miatt a korábbiaknál nagyobb méretű kamera modul kap helyet.

A fejlesztők ígéretei szerint ez az új modul minden tekintetben jelentősen gyorsabb működésű lesz, mint az 5 megapixeles felbontású és ugyancsak optikai zoomos Samsung G800/G810-ben lévő kamera. Egy konkrét példát tekintve, az új kamera közel 60 százalékkal gyorsabban fókuszál majd, mint elődei. Tervbe van véve továbbá egy 12 megapixeles új kamerás mobil is, mely várhatóan 2009 végén, vagyis nagyjából az első 12 megapixeles Sony Ericsson Cyber-shot készülékkel együtt debütál majd a piacon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés