Connect with us

technokrata

Fotóbemutató: Sony Ericsson Xperia X1 – Magyarországon

Kütyük

Fotóbemutató: Sony Ericsson Xperia X1 – Magyarországon

A Sony Ericsson új high-end készülékére rengetegen várnak, és a várakozás hamarosan szerencsére véget fog érni. A Sony Ericsson hazai képviselete most lehetőséget biztosított arra, hogy nem sokkal a piaci debütálás előtt egy kicsit ki tudjuk próbálni a telefont.

A Sony Ericsson első Xperia brandes készüléke, az X1 februárban debütált, még pedig a barcelonai Mobil Világ Kongresszus keretein belül, ahol azonban még csak vitrinben lehetett megtekinteni a készüléket. A japán-svéd gyártó nem sokkal később hazánkban is bemutatta az Xperia X1-et, melyet akkor már ki is lehetett próbálni: a telefonról, illetve annak akkor még titkos Windows Mobile 6.1 szoftveréről készített felvételeink villámgyorsan bejárták a világsajtót.

A Sony Ericsson így november közepe felé közeledvén most úgy döntött, hogy egy rövid kipróbálás erejéig a szakújságírók rendelkezésére bocsátja az Xperia X1-et. Az általam kipróbált modell hardvere a kereskedelmi forgalomban debütáló kiadást megelőzően megjelent utolsó prototípus, mely csak marginális mértékben tér el a végleges változattól, szoftvere pedig abszolút végleges állapotúnak tekinthető.

Az Xperia X1 hivatalos magyarországi forgalmazása két hét múlva fog megkezdődni. Mint ismeretes, a telefon egyes nyugat-európai országokban néhány hete már kapható – Magyarországra azért érkezik egy kicsit késve a telefon, mert a Sony Ericsson egyelőre nem tud elegendő mennyiséget gyártani belőle, a hazainál nagyobb piacok pedig ilyen értelemben természetesen elsőbbséget élveznek.

A tajvani HTC által fejlesztett Sony Ericsson Xperia X1 kezdőára hazánkban 180 ezer forint körül fog alakulni. Az újdonság elsőként a gyártó két hazai mintaboltjában debütál – az első készülékekre akár már most is le lehet adni előrendeléseket. Eddig mintegy 80-100 előrendelést regisztráltak az X1-re. Jó hír, hogy hamarosan a hazai mobil szolgáltatóknál is kapható lesz a telefon. Az idén forgalomba kerülő X1-eseken egyébként még nincs magyar nyelv, de 2009 elején ez a probléma is meg fog oldódni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek