Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy mobilgyártóval ismét kevesebb

Kütyük

Egy mobilgyártóval ismét kevesebb

Legutóbb a Sagem, most pedig a Bang & Olufsen jelentette be távozását a mobilpiacról.

A dán gyártó munkatársai hivatalos formában is bejelentették, hogy a jövőben már nem lesznek elérhetők a kereskedelmi forgalomban Bang & Olufsen márkajelzésű mobil készülékek.

A vállalat első embere azzal indokolta a döntést, hogy a gazdasági világválság miatt az emberek mostanság nem, hogy többet, hanem inkább a korábbiaknál kevesebbet hajlandóak kifizetni egy-egy telefonért, így a Bang & Olufsen drága készülékeinek egyszerűen nincs létjogosultsága. Emlékezetes, hogy az első Bang & Olufsen mobil, a Serene 2005 végén debütált, és nem éppen alacsony árával, valamint rendkívül egyedi formájával sokkolta a piacot. A cég második telefonja, a Serenata 2007 végén érkezett, és elődjénél némileg fejlettebb technológiákat vonultatott fel. A Serene és a Serenata közös vonása, hogy megszületésüknél a dél-koreai Samsung bábáskodott. A Samsung egyébként számos különböző mobiljába integrál Bang & Olufsen audió technológiákat.

A Bang & Olufsen egyébként nem csak a mobiltelefon piacról távozik: a cég mostantól felhagy a DVD-lejátszók és a DVD-felvevők gyártásával is, a jövőben pedig a high-end zene rendszerek és televíziós készülékek fejlesztésére kíván koncentrálni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés