Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hihetetlen: 128 GB-os, parányi microSD memóriakártya

Kütyük

Hihetetlen: 128 GB-os, parányi microSD memóriakártya

Ha azt hittük, hogy a microSD történet a 16 GB-os határnál véget fog érni, bizony nagyot tévedtünk.

A SanDisk egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a cég 2011-ben már olyan microSD memóriakártyákat fog forgalmazni, melyek segítségével egyetlen mozdulattal 128 GB adattároló kapacitás lesz behelyezhető az arra alkalmas mobiltelefonokba. Egy ilyen jövőbeli, 128 GB-os microSD kártyán akár 25 teljes DVD film, vagy akár 25 ezer nagyfelbontású digitális fénykép is eltárolható lesz. Emlékeztetőül, egy microSD kártya mindössze 15x11x1 milliméter méretű és 0,5 gramm tömegű, a jelenlegi microSDHC szabvány pedig 4-32 GB-os kapacitásról tesz említést. Emberünk elmondta továbbá, hogy 2010-ben az új mobiltelefonoknak már több mint 80 százalékában lesz memóriabővítési lehetőség, elsősorban microSD slot.

Ahogy arról már beszámoltunk, a SanDisk és a Nokia ezekben a napokban dobja piacra első 16 GB-os microSDHC kártyáit (17-19 ezer forintos áron), a Toshiba pedig nemrégiben mutatta be hasonló termékének első prototípusát.

A napokban Budapesten megrendezett Kingston sajtótájékoztatón megkérdeztük a cég munkatársait, hogy mikor jelenik meg a Kingston 16 GB-os microSD kártyája, melyre azt a választ kaptuk, hogy a termék gyakorlatilag már teljesen készen áll a piaci debütálásra, erre azonban várhatóan csak 2009 elején kerül majd sor, amikor is a jelenleginél várhatóan nagyobb igény mutatkozik majd a 16 GB-os microSD termékek iránt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés