Connect with us

Hirdetés

technokrata

SMS-web razzia helyreigazítás

Kütyük

SMS-web razzia helyreigazítás

A múlt hét végén történt szerver-lefoglalás kapcsán Kálmán András, az ASVA igazgatója nyilatkozott lapunknak, korrigálva korábbi álláspontjukat.

Az ASVA sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az október 9.-én kiadott hírt, melynek forrásaként az Internetet jelölte meg – utalva egyben a hírforrás megbízhatóságára is.

A hírben – mai tudásunk szerint – egy tárgyi tévedés volt, miszerint a CWI szerverét nem az 1B Telekom hosztolta, ezért elnézést kérünk az érintettektől.

Tény: a kiadás idejében mind az smsbase.hu mind a cwi.hu működése szünetelt.

Erre utaltak az illető honlapok közleményei is. ( ld. alább) A hírhez kapcsolódó ASVA véleményt fenntartjuk : a tárhelyszolgáltatók – a tárhelyen megjelenő tartalom vizsgálata és megállapítható felelősség nélkül, – szerzői jogot sértő tartalmaknak is biztosíthatnak hozzáférést és ezen tevékenységükkel anyagi haszonra tehetnek szert. Erre utal, hogy az érintett tárhelyeszolgáltatók az elmúlt években százas nagyságrendben kaptak értesítést jogsértő tartalmak eltávolítására – aminek ők eleget is tettek.

A domain fenntartásra vonatkozó kijelentésünket bizonyára szívesen vizsgálja majd összegszerűségében is a bíróság. Ugyancsak kérheti a bíróság, hogy a tárhelyet igénybe vevő tartalomszolgáltatókra vonatkozó információkat mutassa be,illetve bizonyítsa, hogy tárhelyszolgáltatóként minden tőle elvárhatót megtett és megtesz-e a jogsértések elkerülésére.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés