Connect with us

Hirdetés

technokrata

Játék közben is elöntenek a reklámok?

Kütyük

Játék közben is elöntenek a reklámok?

Két géppisztolysorozat között egy hamburgerreklám.

Ősidők óta létezik a számítástechnika digitális világában egy olyan szeglet, amelyben sokan sokat időznek, ám az eddig mégis (javarészt) mentes volt a hirdetésektől. Megszoktuk, hogy a játékokban gondolkodnunk kell, esetleg agyatlanul (vagy ésszel) lövöldözni. Ugyan egy-egy autós játékban már szembetalálhattuk magunkat reklámmal, de ott még illeszkedett is a program teremtette atmoszférához. Ám az, hogy a játékok javában hirdetés legyen, teljesen eltér a megszokottól. A Google azonban itt is megváltoztathat mindent.

Pár napja jelentette be az amerikai óriásvállalat AdSense for Games bétájának elindulását. Ez az első olyan kezdeményezés a Google-től, ami közvetlenül a játékipart célozza meg, és szintén ez ad választ arra a kérdésre, ami már 2007 februárja óta foglalkoztatja a kíváncsi fejeket. Akkor vásárolta fel ugyanis az AdScape Media céget a Google, potom 23 millió dollárért; az akkor megszerzett tudást pedig most és ilyen módon kamatoztatja.

Christian Oestlien, az AdSense for Games vezető termékmenedzsere szerint első körben javarészt az úgynevezett casual game-nek nevezett Flash-játékokat célozzák meg. Ez az a kategória, amivel a legtöbben csak esetenként szórakoznak, néhány (tíz) percnyi szabadidőt elütve a monitor előtt. Ebben a szférában talán nem is annyira zavaró egy-egy reklám megjelenítése, hiszen a már kialakult oldalak (mint amilyen például a Kongregate) is megjelenítenek hirdetéseket az oldalaikon – tulajdonképpen ebből tartják el magukat.

Rövidtávon nem vár kiugró bevételeket a lépéstől az amerikai vállalat, hiszen ezen a piacon több erős riválisa is van (például a Microsoft), akik „korábban érkeztek”. Kitartó és következetes üzletpolitikával azonban domináns részesedésre törhet a vállalat ezen a téren is. Ehhez persze komoly kutatásra van szükség, hiszen a játékokkal kapcsolatos hirdetések bonyolultabbak, mint egy „mezei” weboldalon való reklámozás. Igaz, hogy a játékosok sokkal tovább „bámulják” a felületet, viszont az azon kívül eső területekre szinte egyáltalán nem figyelnek, mivel a játékra koncentrálnak.

A kulcs az „intelligens” elhelyezésben rejlik. „A reklámokat integrálni kell a játékokba.” – mondta Dorian Benkoil, az online üzleti tanácsadással foglalkozó Teeming Media alapítója. Benkoil szerint emellett arra is nagy gondot kell fordítani, hogy a reklám illeszkedjen a játékmenethez és -stílushoz. Ez pedig nem megy a Google által megszokottként alkalmazott automatikus módon. Legalábbis még nem – ha az amerikai vállalat ezen tud változtatni, akkor nagyon hamar komoly szereplőjévé válhat a piacnak.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés