Connect with us

Hirdetés

technokrata

HTC Touch Diamond – színkavalkád a javából

Kütyük

HTC Touch Diamond – színkavalkád a javából

A gyémántos HTC modell abszolút színes egyéniséggé vált.

A májusban bejelentett és nyár eleje óta kapható HTC Touch Diamondnak először a fekete, majd pedig a fehér változata bukkant fel, hamarosan pedig hat újabb színárnyalatban lesz elérhető a nemrégiben EISA díjat (legjobb smartphone) kapott készülék. Ezek a színek egész konkrétan a következők: barna, kék, lila, rózsaszín, sárga, vörös. Mit is mondhatnék még? Szabad a választás!

HTC Touch Diamond
Az egyedi megjelenésű és immár nyolc különböző színben gyártott HTC Touch Diamond designja leginkább a Nokia Prism mobiljainak háromszögek ihlette külsejéhez hasonlatos. Friss fejlesztés a új kezelőfelület, mely TouchFLO 3D névre hallgat, és minden korábbinál egyszerűbb használattal kecsegtet.

A készülékbe szerelt 2,8 colos érintőkijelző ezúttal nem QVGA, hanem VGA felbontású, vagyis 640×480 pixel büszke tulajdonosa. A display alatt érintőgombokkal felvértezett újdonság hátsó részében egy 3,2 megapixeles felbontású és autofókusz funkciós kamera teljesít szolgálatot (sajnos vaku nélkül), melynek fotó és videó felvételeit a 4 GB-os belső memóriában lehet eltárolni (microSD slot nincs).

A Windows Mobile 6.1 Professional operációs rendszert futtató okosság a jó öreg GPRS, EDGE és UMTS mellett a villámgyors HSDPA vezeték nélküli adatátvitelt is támogatja, így segítségével akár 7,2 Mbit/s-os letöltési sebesség is elérhető. Említést érdemel még az 528 MHz-es frekvenciájú Qualcomm MSM 7201A processzor, a mozgásszenzor (automatikus kijelzőkép-forgatás), az RDS-es sztereó FM rádió, a Bluetooth 2.0 (A2DP), a Wi-Fi (802.11b/g), a HSUPA, illetve az eGPS (enhanced Global Positioning System) funkció. 3,5 milliméteres szabványos audiocsatlakozó sajnos nincs; a 102x51x11,5 milliméter méretű HTC Touch Diamond tömege 110 gramm.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés