Connect with us

technokrata

Új mobiltelefon gyártó a láthatáron

Kütyük

Új mobiltelefon gyártó a láthatáron

Míg egyesek távoznak a piacról (Sagem), addig mások feltűnnek a színen.

Gianfranco Lanci, az Acer első embere megerősítette, hogy a cégnél minden a legnagyobb rendben zajlik az első Acer mobiltelefon kifejlesztése kapcsán. Emlékezetes, hogy az Acer először tavaly tavasszal jelentette be, hogy hamarosan meg kíván jelenni a mobiltelefon piacon (egy QWERTY billentyűzetes, BlackBerry-jellegű business telefonnal), erre azonban 2007-ben végülis még nem került sor.

Gianfranco Lanci szerint most azonban már semmi akadálya sincs annak, hogy 2009 elején megjelenjen a kereskedelmi forgalomban az első Acer mobil készülék. Emberünk egyelőre meglehetősen szűkszakvúan nyilatkozott az újdonsággal kapcsolatban, azt azonban elárulta, hogy a mintegy 500 eurós áron debütáló, Windows Mobile szoftveres telefon természetesen UMTS kompatibilis lesz, érintésérzékeny kijelzőjén pedig akár cerkával, akár ujjal egyszerűen be lehet majd vinni a különböző adatokat.

Emlékezetes, hogy az Acer a közelmúltban vásárolta fel a különböző smartphone-jairól ismert, tajvani székhelyű E-Ten céget.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek