Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hivatalos: T-Mobile G1 – az első fecske

Kütyük

Hivatalos: T-Mobile G1 – az első fecske

A magenta operátor New York-ban, helyi idő szerint délelőtt 10:30-kor leleplezte az első Android mobilt.

Az USA-ban debütált T-Mobile G1 a világ első olyan mobiltelefonja, mely a Google Android platformra épül: a készülék az Egyesült Államokban október 22-től lesz kapható, kétéves hűségnyilatkozat vállalása mellett 179 dolláros (30 ezer forint) áron. Novembertől az Egyesült Királyságban is megjelenik az újdonság, mely 2009 elején Ausztriát, Csehországot, Hollandiát és Németországot is meg fogja hódítani magának.

A HTC Dream alapokon nyugvó, UMTS- és HSDPA-képes T-Mobile G1 első pillantásra leginkább az Apple iPhone-ra hasonlít, azonban van néhány jelentős különbség: a G1-en a kijelző alatt nem csak egyetlen kezelőszerv található, illetve a G1 szétcsúsztatható kialakítású, és egy teljes értékű QWERTY billentyűzetet is magában rejt. A 159 gramm tömegű (iPhone 3G: 133 gramm), tehát nem éppen pehelysúlyú újdonság alaphelyzetben 116,8 milliméter hosszú, 54,9 milliméter széles, illetve 16 milliméter vastag.

A 480×320 pixeles felbontású TFT érintőkijelző 65 ezer színárnyalatú (a Home Screen teljesen személyre szabható), az autofókuszos digitális fényképezőgép modul révén pedig maximum 3 megapixeles felbontású fényképek készíthetők (videófelvevő funkció az iPhone-hoz hasonlóan nincs!). Említést érdemel továbbá az integrált GPS-vevő (iránytűvel), a Wi-Fi és Bluetooth támogatás (A2DP nélkül), a 8 GB-ig bővíthető memória, az 5 órás beszélgetési idő, illetve a mintegy 130 órás készenlét.

A Google Maps (Street View), Google Talk, Gmail (push, full HTML) és YouTube alkalmazásokat felvonultató készülékhez alaphelyzetben egy 1 GB-os memóriakártya jár. A mozgásszenzoros telefonhoz az Android Marketről lehet majd letölteni különböző alkalmazásokat, zenéket pedig az Amazon MP3 Store-ból vásárolhatnak a felhasználók, 0,89 dolláros darabáron.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés