Connect with us

technokrata

8 megapixeles, érintőkijelzős új Samsung csúcsmobil

Kütyük

8 megapixeles, érintőkijelzős új Samsung csúcsmobil

Erről a titokzatos új Samsung készülékről most hallunk először.

Különböző források szerint a Samsung hamarosan be fogja jelenteni legújabb high-end mobilját. A várhatóan Samsung M8800 Bresson néven debütáló újdonság a nemrégiben debütált Samsung i8510 Innov8-hez hasonlóan 8 megapixeles és természetesen autofókuszos kamerát kapott, abban viszont egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy ezúttal nem LED-, hanem xenon-alapú vakut kapunk majd a pénzünkért.

A Samsung M8800 Bresson-ban egy nagyméretű, egész konkrétan 3,2 colos képátlóval rendelkező érintőkijelző teljesít szolgálatot, mely 16 millió színárnyalatú, pontos felbontása azonban egyelőre ismeretlen. Az i8510 Innov8-nél közel 2 milliméterrel vékonyabb újdonság feltehetően TouchWiz felhasználói felülettel rendelkezik.

A hagyományos billentyűzetet nélkülöző készülék kapcsán említést érdemel még a négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modul, a villámgyors UMTS és HSDPA adatátvitel, a Bluetooth 2.0 támogatás, illetve a gyárilag telepített Google Maps szoftver.

A telefon névadója egyébként egy bizonyos Henri Cartier-Bresson, aki egy néhány évvel ezelőtt elhunyt, híres francia fotográfus.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek