Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mit épít a Pannon?

Kütyük

Mit épít a Pannon?

Nem csak csapatot, hanem óvodát is (az új irodaházon kívül).

A legjobbkor érkezett a Pannon segítsége Tomajmonostorra. Csapatépítő tréning keretében szeptember 3-án a Pannon 140 dolgozója vállalt aktív szerepet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a helyi óvoda udvari játékainak telepítésében, a kerítések felújításában, a szabadtéri foglalkoztató kialakításában, a pihenőpark és környezetének létrehozásában, valamint a Művelődési Ház festésében.

A Rendszer- és szolgáltatásüzemeltetési Igazgatóság nagy létszámú csapata komoly segítséget jelentett a munkálatokban; a magas támogatási összegen túl a dolgozók saját kétkezi munkája a legfőbb hozzáadott értéke volt a kezdeményezésnek.

Tomajmonostora a Tiszafüredi kistérségben található, mely a 33 legelmaradottabb kistérség egyike. Az önkormányzat óvodaudvar-felújítási pályázatát a közelmúltban utasították el forráshiány miatt, ugyanakkor állapotát több hatóság is kifogásolta. A rehabilitációra 2008. december 31-ig kaptak haladékot.

A Pannon célja az idei évben, hogy abban segítsen, amire a helyi közösségnek leginkább szüksége van – legyen szó játszótér építéséről, közintézmény felújításáról, területrendezésről, vagy egyéb, az adott település számára fontos feladatról. Cél továbbá, hogy a helyi közösségekkel karöltve valósuljon meg a karitatív csapatépítés.

A településeket a Pannon az állami besorolásokat használva, rászorultsági alapon választja ki, és ezt egyezteti a tréning igényeivel, hogy könnyen és jó hangulatban valósuljon meg a karitatív munka. A Pannon 2008-as csapatépítő tréningjeinek keretében eddig Fajszon, Kunszentmiklóson és Tiszaigaron járt.

A Pannon társadalmi felelősségvállalási programjának immár második éve része, hogy a dolgozók a csapatépítő tréningeket egy kisközösséget szolgáló vagy rászorulók egy csoportjának életminőségét javító munkával töltik.

2007-ben 40 millió forintból 19 településen létesítettek, újítottak fel játszóteret, vagy segítettek más közmunkával a Pannon dolgozói. Ugyanebben az évben a vállalat társadalmi célokra – ideértve a sport és kultúra támogatását és az eszközadományok értékét is – több mint 365 millió forintot költött, mely adózás előtti eredményének 0,65 százalékát tette ki.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés