Connect with us

Hirdetés

technokrata

Forródrót Kowalsky meg a Vegához

Kütyük

Forródrót Kowalsky meg a Vegához

A neten lehet bedobni a témát.

Két megakoncertre is készül a Kowalsky meg a Vega: az együttes október 10-én a debreceni Lovardában, 24-én a Petőfi Csarnokban tartja lemezbemutatóját és ünnepli 5 éves fennállását. A zenekar az eddigi legjobb nyarát zárta, mintegy 30 fellépésen legkevesebb 60 ezer ember látta őket, ehhez 9 ezer kilométert utaztak 3 hónap leforgása alatt.

„Köszönjük a közönségnek ezt a kitűnő nyarat” – mondta Kowalsky. „A honlapunkon egyébként állandó a kapcsolatunk velük, mivel havonta egyszer „Forró drót napot” tartunk, azaz reggel 8-tól este 8-ig válaszolunk a kérdésekre. Hogy pontosan mikor, az mindig megtalálható az oldal hírei között. Továbbá a honlapon van egy 108-as szoba, ahol mindig megtárgyalunk egy bedobott témát a netezőkkel. Várjuk a két nagy bulit, remélem, sokan jönnek.”

Közben leforgatják 11. videoklipjüket is az Otthon, édes otthon című dalhoz. „Ahogy a Jövünk, mint a hunok klipnél, most is a Viva Comet-nyertes Tokay Péterrel dolgozunk” – árulta el Kowalsky. „Az alapkoncepció az, hogy szabadságot és békét ünneplő tömegek látszanak majd a felvételeken, de természetesen mi is felbukkanunk a klipben. Mi több, magam is gitározom majd. Számításaink szerint október elejére kész lesz, de közben a két koncerttel is sokat kell foglalkoznunk.”

A Szemen szedett igazság lemez első hivatalos lemezbemutatója a debreceni Lovardában lesz október 10-én, ezt követi a 24-i koncert a Petőfi Csarnokban. Utóbbi nyilvános DVD-felvétel lesz, és az is elmondható, hogy az eddigi legnagyobb önálló koncertjük.

„Saját fény- és hangtechnikát viszünk a Pecsába” – mondta az énekes. „Minden dalhoz külön kisfilmet vágunk össze, ezek a leadfalon futnak. A látvány élesen domborítja majd az együttes mondanivalóját, forradalmi szellemét. Több mint 2 órát leszünk színpadon, és nem csak az új, Szemen szedett igazság lemez dalait, hanem az eddigi slágerek válogatását is előadjuk. Előzenekar a Frogshow és a Snake Heart, vendég Barabás Lőrinc és a Billy Zone. Itt ünnepeljük egyébként a zenekar ötéves fennállását.”

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés