Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltelefon-hálózatokat feleslegessé tevő technika született

Kütyük

Mobiltelefon-hálózatokat feleslegessé tevő technika született

Habár a 802.11n szabványtervezetet sem támogatja mindegyik hordozható számítógép, kiderült, hogy szép csendben még újabb wireless standard született. A 802.11r forradalmat indíthat el!

Lassan két éve tart már a 802.11n szabványtervezet „élete”: véglegessé még ugyan mindig nem vált, ám időközben a gyártók szinte minden új, vezetékmentes hálózati csatlakozásra képes elektronikai eszközt felvérteztek vele. Ismeretes, hogy az eddig hivatalosan elfogadott Wi-Fi szabványok a következők: 802.11a/b/g. Most újat tanulhatunk hozzá: a 802.11r következett a sorban.

Nyár közepén ugyanis az IEEE szép csendben elérhetővé tette a szabványtervezet leírását, melynek átböngészéséből kiderül, hogy ezúttal nem csak az adatátviteli sebesség és távolság kapcsán eszközöltek változtatásokat a technikán dolgozó mérnökök. A 802.11r révén a Wi-Fi hozzáférési pontok között nagyjából úgy „vándorolhat” egy, rájuk felcsatlakozott elektronikus eszköz, ahogyan azt a mobiltelefonok teszik saját hálózatukban, a mobiltornyok (cellák) között.

Persze nem teljesen ugyanazt valósítja meg a 802.11r, mint a GSM-ből megismert eljárás, habár a VoIP, azaz az internetes hangátvitel ingyenességének előnyeit élvezők így is örülni fognak. Míg a mobiltelefonok akár több száz métert is vándorolhatnak egy cellán belül, a Wi-Fi-nál természetesen erre nincsen lehetőség. Ezen csak több access point telepítése segíthet; ez utóbbiak azonban olyan gombamód szaporodnak a fejlett világban, hogy hamarosan teljesen lefedik a sűrűn lakott területeket, városokat. Gyakorlatilag ingyenesek egy mobiltelefonos adótorony létesítésének költségéhez képest; ráadásul az AP-ket többnyire magánszemélyek vagy szervezetek vásárolják meg, nem pedig egyetlen (vagy néhány vállalat) nyögi a hálózat létrehozásának terhét.

Mi jellemzi még a 802.11r-t? A mérnökök állítása szerint odafigyeltek például a biztonságra. A hozzáférési pontok között „lépkedő” készülék – amennyiben lehetséges – ugyanazokkal a biztonsági beállításokkal próbál vándorolni az AP-k között, amelyekkel eredetileg felcsatlakozott. Maga a hot spotok közötti váltás pedig kevesebb mint 50 milliszekundumig (5 századmásodperc) tart.

Mindemellett a Wi-Fi Alliance az úgynevezett Voice Personal standard létrehozásán fáradozik, amely a VoIP-hívások Wi-Fi jeleken való irányítását (routing) hivatott megvalósítani. Már júniusban kísérleteket folytattak a technikával, amint a szövetség megalkotta hitelesítő programját. Jó hír, hogy például az Intel 4965AGN és az Intel 3945ABG átment a kompatibilitási teszten, vagyis ez a funkció (szoftveres frissítés után) akár a régi wireless eszközökön is működőképes lehet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés