Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mi fogyasztja a legtöbbet Budapesten?

Kütyük

Mi fogyasztja a legtöbbet Budapesten?

Kisvárosnyi áramigénnyel rendelkezik a most kibővült Internet-központ.

Simó György és Papp István, a Magyar Telekom Csoport vezérigazgató-helyettesei tegnap átadták a Dataplex Kft. új, 5600 négyzetméter alapterülettel kibővített adatközponti szárnyát. A létesítmény így Közép-Európa legnagyobb, Európában is az első 10 közé tartozó nagybiztonságú adatkommunikációs központjává vált. A 4,2 milliárd forintos beruházással épített bővítést összekapcsolták a korábban épült 8800 négyzetméteres központtal, így összesen 14.400 négyzetméterre nőtt az építmény területe. Népszerűségére jellemző, hogy a fejlesztés ellenére már most 80 százalékos telítettség uralkodik a központban.

Simó György, az Új Üzleti Területek és Üzletfejlesztési Üzletág vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Magyar Telekom szárnyai alatt működő adtaközponti szolgáltató 2007-ben a nemzetközi gazdasági krízis és az energiaköltségek drasztikus növekedése ellenére 3 milliárd forintot megközelítő árbevétellel 30 százalékos növekedést ért el a megelőző év teljesítményéhez képest. Simó György bejelentette: a Magyar Telekom Csoport az infokommunikációs infrastruktúra piacán jelentkező igények folyamatos kielégítése érdekében megkezdte egy kelet-magyarországi adatközpont terveinek előkészítését.

Szabó Gábor, a Dataplex Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a ma felavatott létesítmény az évtized legnagyobb volumenű magyarországi informatikai infrastruktúrát bővítő beruházása, amelynek létrehozásához számos, korábban hazánkban még nem alkalmazott egyedi technológiai megoldásokat használtak fel. Az új szárny rekordidő, mintegy nyolc hónap alatt határidőre, az alapanyagárak és a technikai berendezések drasztikus árváltozásának ellenére költségvetésen belül készült el. Történt mindez úgy, hogy például a dízelgenerátorok beszerzési ideje másfél-két év, a zakatoló kínai gazdaság igényei jelentette terhelés miatt.

Az elmúlt napokban megtörtént a kiszolgáló rendszerek tesztje és a két szárny technológiai összekapcsolása, melyet a jövőben is a Dataplex változatlan létszámú, 21 fős szakember gárdája üzemelteti. Az új technológiai trendeknek megfelelően az energiasűrűséget az új szárnyban a korábbinak négyszeresére növelték, azaz ennyivel növekedett az egy négyzetméterre kiadható IT energia mennyisége. Az áramellátásra újabb 5 darab 2,5 MW teljesítményű transzformátort kapcsoltak be, továbbra is biztosítva a kétoldali, redundáns ellátást. A Dataplex teljes villamosenergia-felvétele így elérheti egy 80 ezres népességű város lakossági energiafogyasztását, mint amilyen például Szolnok, vagy Szombathely. Ez számokban kifejezve nagyjából 28 MWh-t jelent, aminek eléréséhez 100 kilométernél is több kábelt használtak fel, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a több mint 20 ezer szervert.

Az energiaárak folyamatos növekedésére tekintettel, valamint a hazai árampiac liberalizációjára felkészülve a Dataplex új üzleti modellt dolgozott ki. Ezzel az energiafogyasztás racionalizálására ösztönzi ügyfeleit, akik a szolgáltatási díjakban nem csak szervereik, adattárolóik által ténylegesen felhasznált fogyasztást számolják el, hanem a hűtésükre fordított energiát is. Ezzel a módszerrel az energia-racionalizálás hatásfoka jelentősen javult a létesítmény szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek körében, akik megértéssel fogadták a változást. Ez érthető, hiszen a létesítmény rendelkezésére álló kWh árak a piaci díjakhoz képest lényegesen kedvezőbbek, ugyanakkor a felhasznált „zöld technológiák” eleve kedvező működési feltételeket teremtenek számukra.

Szabó Gábor megjegyezte, hogy a tervezésnél és a kivitelezésnél is nagy hangsúlyt helyeztek a környezetvédelmi szempontokra, hiszen az adatközpont Budapest sűrűn lakott kerületében, lakóházak közelében van. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet fordítottak a hangszigetelésre: a tetőn felállított hűtőrendszereket többszörösen zajvédő elemekkel vették körül. Emellett jelentősen csökkentették a betáplált IT energiára fordított hűtési energiát egyebek között a hideg téli időjárást felhasználó szabad-hűtési rendszerek beállításával. Az EU 4-es szabványoknak megfelelő, alacsony károsanyag kibocsátású generátorokat és minden eddiginél hatékonyabb UPS-eket építettek be. A Dataplex ügyfelei számára mindkét épületszárnyban teljesen leállásmentes-karbantartást biztosít, a kibővített létesítmény egészét átfogó automatizált biztonsági és felügyeleti rendszer szolgálja a magas fokú rendelkezésre állást.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés