Connect with us

technokrata

10-ből 4 okostelefonban már van GPS – a Nokia előnye behozhatatlan

Kütyük

10-ből 4 okostelefonban már van GPS – a Nokia előnye behozhatatlan

A Canalys piackutató cég egyik legfrissebb jelentése az okostelefon piaccal foglalkozik.

A tanulmányból kiderül, hogy az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) az idei esztendő második negyedévében mintegy 12,6 millió okostelefont adtak el, ami 28 százalékos növekedést jelent az előző esztendő hasonló időszaki adatához képest. Ezzel együtt a gyártók nem lehetnek túlságosan elégedettek, ugyanis az elmúlt másfél évben ebben a negyedévben volt a legszerényebb a növekedés: összehasonlításképp, 2008 első negyedévében még 44 százalékkal nőtt a piac.

Érdekesség, hogy a forgalomba hozott smartphone-oknak csak mintegy 13 százalékában van érintőkijelző, ami feltehetően annak következménye, hogy a világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett és számos okostelefon modellt felvonultató Nokia csak a közeljövőben fogja kiadni első érintőkijelzős készülékeit (S60 Touc). A Wi-Fi vezeték nélküli adatátviteli technológia az okostelefonok 58 százalékában van jelen, integrált GPS-vevő pedig a smartphone-ok 38 százalékában található.

Az EMEA régió okostelefon piacát egyértelműen a Nokia uralja, a maga 71,2 százalékos piacrészével, a második a 7,2 százalékos RIM (BlackBerry), a bronzérmes pedig a 7 százalékot birtokoló tajvani HTC. A 3,4 százalékon álló Motorola a negyedik, az ötödik helyen tanyázó Samsung pedig a piac 3,2 százalékát tudhatja magáénak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek