Connect with us

Hirdetés

technokrata

Levetkőzött a szupersztár

Kütyük

Levetkőzött a szupersztár

Pontosabban egyszerűen megfogták és levetkőztették…

Az amerikai FCC testület az engedélyeztetés előtt alaposan átvizsgálta a kereskedelmi forgalomban hamarosan debütáló Nokia N96-ot, mely vizsgálatnak része volt többe közt a készülék apró darabokra történő szétszedése is. Lássuk hát a ˝belsőségeket˝!

Nokia N96
A vadonatúj készülék körülbelül akkora méretekkel rendelkezik, mint a tavaly augusztus végén érkezett N95 8GB, hiszen az előbbi modell 103x55x18 milliméter méretű, az utóbbi pedig 99x53x21 milliméteres. Az N96 egyébként egész pontosan 125 grammot nyom a mérlegen (N95 8GB: 128 gramm).

Az operációs rendszer szerepét ezúttal az S60 platform harmadik kiadása, annak is legújabb, Feature Pack 2-es változata tölti be. A TFT technológiájú kijelzőhöz nem nagyon nyúltak hozzá a fejlesztők, hiszen a 2,8 colos képátlóval rendelkező panel még mindig ˝csak˝ QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású. A 16 millió színárnyalatú LCD továbbra sem érintésérzékeny.

Jelentős újdonság, hogy a Nokia N96-tal immár semmi akadálya a DVB-H szabványú digitális TV-adások vételének, illetve, hogy az integrált memória kapacitása 8 GB-ról 16 GB-ra növekedett. Pozitívum továbbá, hogy a készülékbe microSD szabványú memóriakártyákat is bele lehet gyömöszölni, így a teljes memóriakapacitás elérheti akár a 24, vagy 32 GB-ot is.

Az 5 megapixeles felbontású képszenzort és Carl Zeiss gyártmányú optikát felvonultató, autofókuszos digitális fényképezőgép segítségével maximum 2.592×1.944 pixeles fotók, illetve 640×480 pixeles videók (30 képkocka/másodperc) készíthetők. A kétirányban szétcsúsztatható Nokia N96-ból természetesen a navigációs szolgáltatások sem hiányoznak, köszönhetően a GPS-vevőnek és az A-GPS szolgáltatásnak. Újdonság, hogy a telefon a fénykép készítésének GPS koordinátáit el tudja menteni a fotó EXIF adatai közé. Az energiaellátásról egy 950 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor (BL-5F) gondoskodik, mely optimális esetben mintegy 220 órás készenlétet, illetve 3,5 órás beszélgetési időt biztosít számunkra.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel még a TV-kimenet, a 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat, a sztereó FM rádió (RDS), az MP3/AAC/WMA zenelejátszó alkalmazás, a Push to Talk technológia, a Flash Lite 3.0, az UPnP, a GPRS, az EDGE, az UMTS, a HSDPA (maximum 3,6 Mbit/s), a Wi-Fi (802.11b/g) kontroller, illetve a Bluetooth 2.0 (A2DP) vezérlő. A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia N96-on egyébként a legújabb trendnek megfelelően microUSB csatlakozó aljzat található.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés