Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem túl sikeres a Neonode N2 különcmobil

Kütyük

Nem túl sikeres a Neonode N2 különcmobil

Egyedinek egyedi, de ez bizony még korántsem garancia a sikerre.

A svéd székhelyű Neonode első embere egy a cég részvényéseihez intézett nyílt levélben közölte, hogy a Neonode N2 sikere bizony jelentősen elmarad a várakozásoktól. Az ügy hátterében elsősorban az áll, hogy nemrégiben komoly kiadást jelentett a cég számára egy Neonode N2 termékvisszahívási projekt, illetve a gyártó vezetője szerint rossz döntés volt a készüléket túl sok piacon, túl gyorsan bevezetni. Emberünk egyébként 3 millió dollárt fordított a saját vagyonából a Neonode támogatására. A cégvezető úgy véli, hogy a Neonode-nak a jövőben jelentős költségcsökkentéseket kell végrehajtania, ezenkívül pedig folytatnia kell a már megkezdett fejlesztési projekteket.

Neonode N2
Emlékezetes, hogy a 2007-es 3GSM Világ Kongresszuson mutatkozott be a Neonode legújabb fejlesztése, mely a keresztségben a Neonode N2 nevet kapta. A világpiacon tavaly nyáron felbukkant készülék kezelése talán leginkább az Apple iPhone-éhoz hasonlítható.

A fejlesztők ezúttal úgy, ahogy van elhagyták a hagyományos billentyűzetet, e helyett pedig egy a fedlap nagy részét beborító érintőkijelzőnek szavaztak bizalmat. A gyártó szerint az új felhasználói felület révén nem csak az adatbevitel, hanem a telefon általános kezelése is gyerekjáték egyszerűségű. Lényeges különbség egyébként, hogy míg az iPhone érintőkijelzője egyszerre több ujjal is kezelhető, addig az N2 LCD-je csak szimpla ujjas vezérlésre van felkészítve.

Az alig 60 gramm tömegű Neonode N2 mindössze 77 milliméter hosszú, 47 milliméter széles és 14,7 milliméter vastag. A 2 colos képátlóval rendelkező TFT kijelző felbontása 176×220 pixel és 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A digitális fényképezőgép modulban egy 2 millió pixeles CMOS képszenzor teljesít szolgálatot, melynek segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fényképek és MPEG4 formátumú videóanyagok rögzíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz), GPRS kompatibilis Neonode N2 integrált memóriája miniSD memóriakártyákkal bővíthető (maximum 32 GB), ezenkívül pedig említést érdemel még az MP3/WMA lejátszó alkalmazás, az USB Mass Storage funkció, a sztereó Bluetooth kompatibilitás, illetve a 4 órás beszélgetési-, valamint 200 órás készenléti idő. Az N2-t hazánkban az RRC DiFo forgalmazza, tavaly év vége óta.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés