Connect with us

Melyek az új iPhone 3G országok?

Kütyük

Melyek az új iPhone 3G országok?

Most már nagyjából tudni lehet, hogy az új Apple mobil mely országokat fogja meghódítani augusztus második felében.

Emlékezetes, hogy az Apple június közepén jelentette be a második generációs iPhone-t, mely július 11-én első körben huszonegy országban debütált. Nem sokkal ezt követően kiderült, hogy augusztus 22-én újabb húsz országot ˝tesz magáévá˝ a készülék, és néhány napja már az is teljesen hivatalos, hogy ezen új országok egyike Magyarország: hazánkban a T-Mobile fogja árulni a telefont.

Tekintsük át röviden, hogy Magyarország mellett még pontosan mely országokba érkezik majd meg augusztus 22-én az iPhone 3G! Argentínában, Chilében, Kolumbiában, Ecuadorban, El Salvadorban, Guatemalában, Peruban és Urugayban a Telefonica dobja piacra a ˝csodamobilt˝, melyet Indiában, a Bharti Airtel és a Vodafone, a Fülöp-szigeteken a Globe Telecom, Szingapúrban pedig a Singtel fog forgalmazni.

És akkor most következzenek az európai országok: a szomszédos Romániában az Orange veszi gondozásba az iPhone 3G-t – Csehországban az O2, Lengyelországban az Orange és az Era, Észtországban pedig az EMT árulja majd a telefont. A húszból eddig tehát tizenhat új iPhone 3G ország ismert.

Mint ismeretes, az Apple korábban azt ígérte, hogy 2008 végén már hetven országban lesz kapható az iPhone 3G.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

casio Gravitiymaster

Kütyük

A 72 grammos Gravitymaster

2019. augusztus 19. hétfő
Honor20Pro
LG IFA díjnyertes termékek 2019

Kütyük

2019-2020 legjobb prémium OLED TV-je

2019. augusztus 18. vasárnap
mr-george-zhao-president-of-honor-at-the-honor-vision-china-launch_web

Smart-TV

A Honor teljesen újraértelmezi a Smart-TV fogalmát

2019. augusztus 17. szombat
evolveo_sportwatch_ms1_1

SmartWatch

Az Evolveo piacra dobott egy okosórát SIM támogatással

2019. augusztus 16. péntek

Dotkom