Connect with us

Hirdetés

technokrata

Világelső: mobiltelefonok elektronikus papír kijelzővel

Kütyük

Világelső: mobiltelefonok elektronikus papír kijelzővel

Ha azt hittük, hogy a TFT-vel, majd pedig az OLED-del véget ért a mobiltelefonokba szánt kijelzők fejlesztése, bizony nagyot tévedtünk.

Az E Ink bejelentette, hogy a Casio és a Hitachi a cég úgynevezett ˝E Ink Vizplex Imaging Film˝-alapú kijelzőit szereli egyes legújabb mobiltelefonjaiba: a világon most először alkalmaznak elektronikus papír technológiát kagylómobilok külső kijelzőjében.

Satoshi Shirasawa, a Casio mobiltelefonos fejlesztésekkel foglalkozó részlegének marketing igazgatója elmondta, hogy a Casio-nak azért esett a választása az E Ink kijelzőre, mert ez az újfajta display még erős napsütés mellett is könnyen leolvasható, képe 180 fokos szögben látható, rendkívül vékony és flexibilis, ráadásul fogyasztása is teljesen minimális.

A Casio elsőként egy G´zOne típusjelzésű mobiltelefonba szerel E Ink kijelzőt, a Hitachi pedig a W61H típusjelű készüléket vértezi fel hasonló technológiával. A 2 megapixeles kamerás Hitachi telefonban fellelhető elektronikus papír külső kijelző 2,7 colos képátlóval rendelkezik, a belső normál LCD pedig 2,8 colos és WQVGA (400×240 pixel) felbontású.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés