Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kína lenyomta az amerikaiakat is

Kütyük

Kína lenyomta az amerikaiakat is

Ha hússzor annyian lennénk magyarok, és mindegyünk internetezne, akkor se érnénk utol a kínaiakat.

Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen a dolog: ahogy a több mint kétszer több lakossal rendelkező Románia nemrég megelőzött minket, a GDP-t illetően, úgy az is triviális volt a fejlődő Kínában, hogy a közel másfél milliárdnyi emberből előbb-utóbb kikerül annyi internetező, amennyi egyetlen másik országban sem található. Ez nemrég be is következett, a Kínai Internet Hálózati Információs Központ (China Internet Network Information Center – CNNIC) jelentése szerint. A távol-keleti szerv a minap közölte, hogy az országban már több mint 253 millió, kisebb-nagyobb rendszerességgel internetező ember él. A Nielsen Online júniusi jelentése az Egyesült Államokban 223 millió internetezőről számolt be, így egyértelmű, hogy immár a rizs hazája a bajnok e tekintetben.

Ugyanakkor Kínában még óriási tartalékok rejlenek. Az USA ugyanis 71 százalékos penetráció mellett tudta „felmutatni” ezt a számot, míg a kommunista vezetésű államban az embereknek „csak” 19 százaléka fér hozzá az Internethez. Ez azt jelenti, hogy a fejlődés ütemének fennmaradása esetén a következő néhány évben meg fogja haladni a félmilliárdos létszámot a kínai internetezők tábora. Elemzők szerint átlagosan éves szinten 18 százalékkal bővül a kör, amivel 2012-re fogja elérni a 490 milliós számot.

És még egy nagyon nagy előnye van Kínának: viszonylagos elmaradottsága miatt átlépett néhány fejlődési szakaszt – szinte azonnal szélessávú hozzáférések létesítésébe kezdtek az országban. Ennek az lett a következménye, hogy ma a távol-keleti országban a világhálón böngészők 95 százaléka broadband Internet-kapcsolatot használ. Nem csoda, hogy az iparban érintett helyi cégek igen szép summát kasszíroznak évről évre: majdnem 6 milliárd dolláros bevételről számolhattak be tavaly. Ez azonban jócskán elmarad az akkor még nagyjából azonos internetezői számmal rendelkező Egyesült Államok hasonló teljesítménye mellett: az USA-ban 2007-ben kicsivel több mint 21 milliárd dolláros piacot jelentett csak az online hirdetési piac.

És ha már számok, egy érdekesség a cikk végére: Kína mobiltelefon-használó közössége nemrég elérte a félmilliárd embert.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés