Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia N95: folytatódik az áresés

Kütyük

Nokia N95: folytatódik az áresés

A közkedvelt Nokia smartphone ára az elmúlt időkben tovább csökkent.

A Nokia 2006 szeptemberében jelentette be első igazi all-in-one multimédiás készülékét, az N95-öt, melynek piaci debütálására ezt követően még hosszú hónapokat kellett várnunk. 2007 tavaszán aztán végre megjelent a kereskedelmi forgalomban a masina, és azóta folyamatosan remek eladási mutatókkal büszkélkedhet. (A Nokia az eddigiekben már több mint 10 millió N95-öt adott el globálisan.)

Akik az elsők között kívántak N95 tulajdonossá válni, azoknak tavaly tavasz elején 160-180, vagy adott esetben 200 ezer forintot kellett kifizetniük a készülék első hazai példányaiért, melyek nagy része Szingapúrból érkezett, természetesen szürke import révén (vásárlás előtt a garanciális kérdéseket mindig tisztázni kell). Ehhez képest ma már 75-85 ezer forintért is beszerezhető egy vadonatúj Nokia N95, vagyis elmondható, hogy az első N95 tulajok néhány hónap alatt több mint 100 ezer forintot buktak. Ez persze nem egyedi eset, hiszen minden high-end kategóriás mobil (vagy akár PC) hasonló árzuhanást szokott átélni. (Aki egyébként a 8 GB belső memóriás nagytesóra vágyik, annak jelenleg 90-100 ezer forintot kell fizetnie a Nokia N95 8GB-ért).

Amennyiben mobil szolgáltatónál szeretnénk Nokia N95-öt vásárolni, akkor új Pannon előfizetés megkötése esetén járunk a legjobban, így ugyanis 79.980 forintba kerül a telefon. E tekintetben a Vodafone drágább, a vörös szolgáltatónál új előfizetéssel ugyanis 84.990 forintba kerül az N95, ellenben egyedül a Vodafone-nál kapható pre-paid csomagban a mobil, még pedig 99.990 forintos áron. (A T-Mobile július 24-én vette le árlistájáról a telefont.) Ezek alapján egyébként elmondható, hogy a hazai szolgáltatók az elmúlt 2 hónapban 20-30 ezer forinttal csökkentették a készülék árát. Az N95 8 GB egyébként új előfizetéssel a T-Mobile-nál és a Pannonnál is 109.990 forintba kerül, a Vodafone pedig 123.990 (előfizetés), illetve 145.980 (pre-paid) forintos áron forgalmazza a telefont.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés