Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenes csodaszer? Dugó elkerülés GPS-szel – hazánkban a TMC!

Kütyük

Ingyenes csodaszer? Dugó elkerülés GPS-szel – hazánkban a TMC!

A TrafficNav, a Magyar Rádió és a Navi-Gate ma délelőtti budapesti sajtótájékoztatóján a TMC játszotta a főszerepet.

Mint azt a tesztvezetéssel egybekötött rendezvényen megtudtuk, augusztus elsején, vagyis e hét pénteken hivatalosan is elindul hazánkban a TMC szolgáltatás, még pedig a Nokia Siemens Networks hathatós támogatásával. Az immár több mint egy éve tesztüzemben működő TMC első körben a fővárosban lesz használható, augusztus végétől azonban már az egész országot le fogja fedni. Az ígéretek szerint a lehető legfrissebb adatokat biztosító és abszolút megbízható TMC szolgáltatás a végfelhasználók számára teljesen ingyenes.

A hazai TMC megvalósításában és működtetésében kulcsszerepet betöltő TrafficNav, illetve a felhasználók részére a Magyar Rádió biztosítja a TMC jelek országos elérhetőségét, a TMC szolgáltatás pedig az elsők közt a Navi-Gate által forgalmazott Garmin GPS készülékek segítségével vehető igénybe. Az iGO 8 felhasználók várhatóan valamikor idén ősszel tölthetik majd le az első, immár TMC kompatibilis Magyarország térképet, mely mintegy 2.000 darab rögzített TMC pontot tartalmaz majd.

TMC
A TMC (Traffic Message Channel) az analóg FM adások RDS kódjának egy szegmensét kitevő digitális adatátviteli csatorna, melyen keresztül a navigációs készülékek által értelmezhető közlekedési hírek (útlezárások, balesetek, torlódások, határátkelőhelyi várakozási idők) sugározhatók ki.

A TMC (vagy másik gyakori nevén RDS-TMC) kiforrott és nemzetközi szabványokban rögzített technológia, mely ma Európában és az Egyesült Államokban is a közlekedési információk sugárzásának de facto szabványa. Ma szinte minden nyugat-európai országban működik TMC szolgáltatás. Az új Európai Uniós tagállamok közül a szolgáltatás eddig csak a Cseh Köztársaságban volt elérhető.

A jelenleg forgalomban levő navigációs készülékek túlnyomó többsége önmagában, vagy TMC antennával kiegészítve alkalmas a TMC közlekedési hírek vételére (térképfrissítés szükséges lehet), melyeket vizuális (a térképen megjelenő ikonokkal) és szöveges formában is megjelenít, sőt, akár elkerülő utat is ajánl. A technológia szépsége, hogy a Magyarországon kisugárzott TMC közlekedési információk a hazai felhasználók számára magyarul, a külföldi autósok készülékein viszont saját nyelvükön jelennek meg.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés