Connect with us

Hirdetés

technokrata

Érkezőben a Nokia N85 – 5 megapixeles, GPS-es csúszkamobil

Kütyük

Érkezőben a Nokia N85 – 5 megapixeles, GPS-es csúszkamobil

Megerősítést nyertek a korábbi N85 pletykák.

Az N85-ről először néhány hete írtunk, most pedig a kémfotók után egyéb bizonyíték is van a telefon létezésére. Történt ugyanis, hogy a Nokia hivatalos oldalain felbukkant a Nokia N85 User Agent Profile állománya, mely egyértelműen arra utal, hogy hamarosan sor fog kerülni a telefon hivatalos bejelentésére.

A mellékelt kémfotókon látható készüléken N00 típusjelzés látható, ami persze nem a végleges, hanem csak az ideiglenes típusjelölés, hasonlóan a Sony Ericssonnál használatos SE123-hoz. Lényeg a lényeg, a felvételeken a Nokia N85 egyik korai prototípusa vehető szemügyre.

Az előlapi VGA kamera elsősorban videóhívásokhoz való, ennél azonban sokkalta fontosabb, hogy a hátlapi, elhúzható lencsevédős főkamera 5 megapixeles felbontású és Carl Zeiss optikás. Negatívum, hogy a mobilfotós etalonnak tekinthető (TIPA díjas) Nokia N82-től eltérően a vaku nem xenon, hanem LED alapokon nyugszik, de legalább nem egy, hanem két LED található benne. A TFT kijelző QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású és 16 millió színárnyalatú.

Az S60 3rd Edition Feature Pack 2 (Symbian 9.3) szoftveres Nokia N85-ben továbbá egy GPS-vevő és geotagging funkció is található. A GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA, Wi-Fi és Bluetooth 2.0 kompatibilis készülék hivatalos bejelentésének időpontja egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés