Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kell az illat a hálóra

Kütyük

Kell az illat a hálóra

Napi fogyasztási cikkeket is venne online a magyar.

Idén első alkalommal készítette el a KutatóCentrum és a HVG Press közös tanulmányát, E-Shopping Report 2008 néven. Az átfogó felmérés a hagyományos és online vásárlási szokások közötti kapcsolat mellett az elektronikus kereskedelem eddig kevésbé kutatott területét, az FMCG termékek (fast moving consuming goods, napi fogyasztási cikkek) online vásárlását vizsgálta.

Pro és kontra
Az E-Shopping Report 2008 alapján a neten vásárlók leginkább műszaki cikkeket (38%), CD-t, DVD-t (36%), ruhaneműt (17%), emellett mozi-, színház- és repülőjegyeket (12%) szereznek be a világhálón. Ugyanakkor az FMCG termékek online kereskedelme hazánkban még gyerekcipőben jár. A naponta internetezők 15 százaléka vásárolt már online hasonló cikkeket, azonban a megvásárolt termékpaletta nagyon széttagolt, és egy-egy netező jellemzően csak egyféle FMCG terméket szerzett be ilyen módon. A piac várható növekedését jelzi, hogy a válaszadók 25 százaléka tervezi, hogy a jövőben igénybe fogja venni a világhálót hasonló termékek megvásárlására, míg a jelenleg nem vásárlók 38 százaléka sem zárkózik el a lehetőségtől. Ők a napi fogyasztási cikkek közül elsősorban piperecikkek, kozmetikai szerek és illatszerek online beszerzését tudják elképzelni.

Az online vásárlással szemben felhozott leggyakoribb ellenérv a kézzelfoghatóság hiánya, a megkérdezettek háromnegyedének okoz ez problémát. Emellett a válaszadók a nehézkes reklamációt és a személyes kapcsolat hiányát emelték ki. „Ezek azok a területek, melyeken egy innovatív és ügyfélbarát online értékesítő rendszer könnyen úrrá lehet.” – mondta Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője, aki hozzátette, az online vásárlás gyenge pontjaként korábban gyakran emlegetett biztonsági hiányosságokat csupán a válaszadók egyharmada jegyezte meg. Az előnyök közt a kényelmi szempontok – a sorban állás és a cipekedés hiánya – domináltak, ezek azonban a hagyományos bevásárlók számára csak közepes fontossággal bírnak, így nem jelentenek elég erős motivációt az áttérésre.

Nem jellemző az online fizetés
Az internetes vásárlás növekvő népszerűsége egyelőre nem befolyásolta az online fizetés elterjedését: a netes vásárlók 87 százaléka az utólagos fizetést támogatja, és – hasonlóan a hagyományos bevásárlókhoz – jellemzően készpénzben egyenlítik ki a számlát. Bankkártyát a tranzakciók egynegyedénél vettek igénybe, jellemzően azokban az esetekben, mikor előre kellett fizetni – ez a megrendelések egyharmadát érintette. A netezők egy-egy alkalommal átlagosan 6600 forintot költöttek FMCG termékek online vásárlására, a jövőben pedig körülbelül 7700 forintot szánnak egy ilyen beszerzésre, ami közel 17 százalékos növekedést prognosztizál.

Az E-Shopping Report 2008 kutatás kivonata ingyenesen letölthető, míg a teljes tanulmányt a KutatóCentrum értékesíti.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés