Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ingyenes térképletöltés új formában – Nokia Map Loader 2.0

Kütyük

Ingyenes térképletöltés új formában – Nokia Map Loader 2.0

A Nokia navigációs alkalmazásai mostanság szépen sorban egymás után frissülnek – ezúttal a Nokia Map Loader legújabb verzióját tettük próbára.

Emlékezetes, hogy az idén februárban bejelentett Nokia Maps 2.0-nak nemrégiben jelent meg a béta verziókat követő végleges változata, most pedig a Nokia Map Loader alkalmazás frissült fel. A Nokia Map Loader 2.0 első béta verziója (2.0.1.13) június végén jelent meg, most pedig már a szoftver első végleges változata is elérhető.

A Nokia Map Loader legfrissebb kiadása jelenleg 2.0.2-es verziószámot visel magán – a telepítőcsomag mérete mintegy 13,5 MB. A telepítés megkezdése előtt gondoskodni kell arról, hogy a Nokia Map Loader korábbi (1.3.8) változata ne legyen fent a számítógépünkön – maga a telepítés pillanatok alatt végbe megy, és már indíthatjuk is a Nokia Map Loader 2.0-át. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy a szoftver immár nem csak adatátviteli, hanem PC Suite módban is képes kezelni a telefonunkat, illetve az azon lévő Nokia Maps 1.2, vagy Nokia Maps 2.0 alkalmazásokat.

Amennyiben mégis az adatátviteli üzemmódot használjuk, a Nokia Map Loader 2.0 gyakorlatilag ugyanúgy működik, mint a Nokia Map Loader 1.3.8, tehát ha az új funkciókat szeretnénk elérni, akkor mindenképpen érdemes PC Suite módra váltani. A korábbi béta változathoz képest újdonság a korrekt Vista 64 támogatás, a PC Suite-tól való független működés, illetve, hogy a szoftver immár nem csak S60, hanem S40 kompatibilitással is fel van vértezve.

Újdonság a Services fül megjelenése: ennek segítségével áttekinthetjük, majd pedig meg is vásárolhatjuk és közvetlen módon le is tölthetjük a különböző Drive & Walk, Walk, Guides és Traffic licenszeket és tartalmakat. Ugyanitt megnézhetjük, hogy jelenleg épp mely licenszekkel rendelkezünk, és azok mikor járnak majd le. Kár, hogy a térképkezelő megoldáson nem sokat változtattak a fejlesztők, pedig ezen a részen is bőven lenne mit optimalizálni (a legfrissebb magyar térkép mérete továbbra is 33 MB).



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés