Connect with us

Hirdetés

technokrata

Letartóztatások internetezés miatt

Kütyük

Letartóztatások internetezés miatt

Egyre több internetezőt tartóztatnak le véleményének vállalása okán.

Elnyomják, bebörtönzik a bloggereket – 10 évvel ezelőtt ez a mondat értetlenkedést váltott volna ki az emberek többségéből, esetleg néhányuk megkérdezte volna, hogy merre van szerencsétlen sorsú bloggerek hazája. Mára azonban életünk részévé vált, hogy webes naplókat (angolul weblogokat, vagyis blogokat) olvasunk, íróik pedig szerte a világban megtalálhatók – az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve, Magyarországon át, egészen Kínáig.

Nem mindenhol kezelik őket egyformán, sőt, a tavalyi év hozta minden idők legnagyobb diszkriminációját, a bloggereket illetően, számoltak be a Washingtoni Egyetem kutatói. Felmérésük szerint ugyanis a világ diktatórikus berendezkedésű államaiban sorozatos atrocitásnak vannak kitéve azok, akik vállalják véleményüket. A World Information Access Project felmérése arról tájékoztat, hogy gyakran letartóztatják azokat, akikről az aktuális kormányzat úgy véli, hogy veszélyt jelentenek a politikai berendezkedésre, ráirányíthatják a figyelmet a kormányzati korrupcióra, vagy olyan információkat terjeszthetnek a vezetésről, amelyeket az nem akar megosztani a néppel vagy a világgal. Ráadásul az ismertté vált letartóztatások száma valószínűleg alacsonyabb, mint ahány ilyen eset valóban megtörténik – néhányan nyom nélkül tűnnek el a diktatúrák elnyomó uralma alatt.

Phil Howard, a Washingtoni Egyetem kommunikációs szakának segédprofesszora szerint 2007-ben háromszor annyi blogger csuklóján kattant bilincs, mint 2006-ban. Legveszélyesebb helynek e tekintetben Egyiptom, Irán és Kína bizonyult – elsősorban azok számára, akik a helyi politikai életről blogoltak. Tavaly 64, hírügynökséghez nem tartozó embert tartóztattak le webes naplóvezetésért; összesen pedig 940 hónapnyi börtönbüntetést szabtak ki eddig bloggerekre. Ez átlagosan nagyjából 15 hónapot jelent személyenként.

Nem mentes a fejlett világ sem ettől a jelenségtől, igaz, más a vád a bilincseléskor. Kanadában Charles Leblanc például azért került rendőrkézre, mert tiltakozó (pornográf) képeket jelenített meg blogján. Az USA-ban egy esetben azért jutott előzetes letartóztatásra egy blogger, mert fiatalkorúak elcsábításáról írt, míg egy brit naplóíró egy rendőrtiszt családjának fenyegetésére létrehozott blog miatt kapott elzárást.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés