Connect with us

technokrata

Bittorrent: véget ért egy fél évtizedes karrier

Kütyük

Bittorrent: véget ért egy fél évtizedes karrier

Öt év fejlesztés után szűnt meg az egyik legnépszerűbb P2P kliens.

2003 júniusában jelent meg először a Java-alapú bittorrent kliens, az Azureus első változata, és hamar nagy népszerűségre tett szert a P2P file-csere korai használói között. Az évek múlásával egyre funkciógazdagabbá vált a program, köszönhetően a mögötte álló, elkötelezett fejlesztőgárdának és aktív közösségnek. A dolgok 2006-ban kezdtek megváltozni, amikor az Azureus elindította Vuze névre keresztelt tartalomterjesztő platformját, melyet mintegy 34 millió dolláros befektetéssel hoztak létre. Ugyan ezek után is folyamatosan megjelentették az Azureus Vuze-mentes változatát, de ez Gilles Bianrosa vezérigazgató szerint csak összezavarta a felhasználókat.

Végül a napokban, a Vuze 3.1-es változatának megjelenésével (letöltés) a fejlesztő már nem adott ki többé Azureus klienst – a márkanév végleg az Internet-történelemkönyvek lapjaira száműzetett. Immár csak azt a változatot lehet letölteni, ami integráltan tartalmazza az úgynevezett „közösségi réteget”. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a felhasználók egyfajta közösségi hálózatot hozhatnak létre: barátaikat/ismerőseiket felvehetik egy listába, megoszthatják velük torrentjeiket és nagyobb átviteli sebességet nyújthatnak nekik, ha ugyanazt a torrentet töltik.

Más téren is fejlesztésre került a Vuze: többek között olyan meta-kereső motort kapott, amellyel számos népszerű Bittorrent site-on keresztül lehet keresni. Ez testre is szabható, vagyis a felhasználó saját kedvenceit is felveheti a listába, ha igényli. Emellett megújult a grafikus kezelői felület, aminek azonban nem örültek egyöntetűen a felhasználók – sokan elégedettek voltak a régi UI-szel. Ugyanakkor számukra meghagyta a cég azt a lehetőséget, hogy a beállítások között visszaváltsanak az eredeti kezelőfelületre.

A Vuze 3.1-es változata letölthető gyors Download szerverünkről.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek