Connect with us

technokrata

Ki ne dobjuk az elavult/rossz hardvert!

Kütyük

Ki ne dobjuk az elavult/rossz hardvert!

Inkább adjuk a gyerek(ek)nek: becserélik internetezési időre.

Szerencsére egyre többet hallani arról, hogy a környezetre (nagyon) káros anyagokat tartalmaznak számítástechnikai alkatrészeink. Amely terhelés addig nem is okoz gondot, amíg a hardver friss, és használatban van. De néhány év alatt óhatatlanul elavul – már csak erkölcsi értékét tekintve is -, és akkor gondot okoz elhelyezése. Ezen segítenek azok a hivatalos átvevőhelyek, ahol legálisan, környezetünket egyáltalán nem károsítva szabadulhatunk meg a veszélyes hulladéktól.

Egy teljesen más jellegű probléma, hogy a nyári szünetben gyerekeink gyakran minden felügyelet nélkül „kószálnak” a városban, hetekig, hónapokig. Idejük értelmes eltöltésére számos közösségi kezdeményezés létezik – a napokban egy 21. századi lehetőség is megnyílt a belvárosi fiúk, lányok előtt. Az MHM Computer Hungaria Kft. ugyanis a tanítási szünet ideje alatt környezetvédelmi programot szervez a budapesti VI. – VII. kerületi iskolás gyerekek számára, Netreforgó névvel.

Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót június 10-én Lyócsa István, az MHM ügyvezető igazgatója. Beszédet mondott még Tóth Mária, az Erzsébetvárosi Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató Intézmény igazgatója, aki támogatásáról biztosította az elképzelést, és fontosnak tartotta a diákok iskolán kívüli hasznos időtöltését is. A Sygma Produkció- a program gyakorlati megvalósítója-képviseletében Horvát Éva ügyvezető vett részt az eseményen.

A program időtartama alatt a diákok személyesen behozzák a már használaton kívüli, működésképtelen számítógép alkatrészeket, amelyekért cserébe Internet hozzáférési-lehetőséget kapnak. A cél, hogy környezettudatosabb gondolkodásra neveljük a fiatalokat, cserébe az iskolai szünidő alatt lehetőségük nyílik térítésmentesen szörfözni a weben, mondta Lyócsa.

A terminálokat, a helyszínt és a begyűjtést az MHM Computer Hungária Kft. biztosítja. A cég budapesti székházában kerül megrendezésre a program, ahol a gyerekek felügyelet mellett vehetik igénybe a Netcukrászda szolgáltatásait. Kérdésünkre az igazgató elmondta, hogy mind antivírus védelemmel, mind felnőtt tartalmakat kiszűrni képes megoldásokkal ellátták azt a 6 számítógépet, amely várja a gyerekek jelentkezését. Igény szerint bővítésre is lehetőség van; a modern, LCD monitorokkal szerelt AMD-s masinák előtt minden fiatalt szívesen látnak, és nem is kell hozzá más, csak egy rossz PC-s alkatrész.

Az akció időtartama: 2008. június 23. – augusztus 15.
Helye: MHM Computer Hungária Kft., 1062 Budapest, Aradi utca 44.
Netcukrászda nyitva tartás: Hétköznap 10-17 óráig



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek