Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az LG beelőzte a Sony Ericssont – a Nokia trónja megingathatatlan

Kütyük

Az LG beelőzte a Sony Ericssont – a Nokia trónja megingathatatlan

Lássuk, hogy jelenleg körülbelül hogyan alakulnak a mobilpiaci erőviszonyok!

A Gartner piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a piacvezető Nokia az idei esztendő első negyedévében mintegy 115 millió mobiltelefont adott el globálisan, így egy év alatt 35,5 százalékról 39,1 százalékra tudta növelni a részesedését.

A második helyen a dél-koreai Samsung trónol, mely vállalat 2008 első három hónapjában 42 millió mobil készüléket hozott forgalomba, ami arra volt elég, hogy 12,4 százalékról 14,4 százalékra növekedjen a piacrésze. Közismert, hogy a Motorola mostanság rendkívül nehéz időket él át: a bronzérmes amerikai vállalat részesedése 18,4 százalékról 10,2 százalékra zsugorodott, hiszen az említett időszakban mindössze 30 millió Motorola telefont sikerült eladni.

A Gartner adatai szerint a dél-koreai LG beelőzte a korábbi negyedik helyezettet, a japán-svéd Sony Ericssont. Az LG 24 millió eladott telefonnal a piac 8 százalékát tudhatja magáénak, a Sony Ericsson pedig 22 milliós darabszámával körülbelül 7,5 százalékos piacrésszel bír. A Sony Ericsson munkatársai szerint a visszacsúszásnak elsősorban az az oka, hogy a cég leginkább a közép-, illetve felsőkategóriában szokott erős lenni, ám mostanság pont ezek a kategóriák gyengélkednek, főleg Nyugat-Európában, mert az emberek egyszerűen kevesebbet költenek új mobilokra.

A piackutatók úgy vélik, hogy 2008-ban mintegy 10-15 százalékkal fog növekedni a mobilpiac, ahol is 2008 első negyedévében összesen 294 millió készüléket adtak el a gyártók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés