Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új PDA-mobil – elérhető áron

Kütyük

Új PDA-mobil – elérhető áron

A HTC legfrissebb készüléke egy kedvező árú, elsősorban üzleti felhasználásra szánt PDA-mobil.

A most debütált HTC P3400i nem más, mint a tavaly év elején bejelentett HTC P3400 enyhén módosított, új kiadása. Újdonság, hogy a korábbi Windows Mobile 5 átadta a helyét a Windows Mobile 6-nak (Professional).

A 2,8 colos képátlóval rendelkező TFT folyadékkristályos kijelző 320×240 pixeles felbontású, illetve 65 ezer színárnyalatú, és természetesen érintésérzékeny. Az LCD alatt többek közt egy ötállású navigációs gombot, két híváskezelő billentyűt, valamint négy funkciógombot helyeztek el a fejlesztők.

A négysávos (850/900/1800/1900 MHz) GSM modullal felvértezett HTC P3400i GPRS és EDGE hálózatokban használható, vagyis az UMTS-ről ezúttal sajnos le kell mondanunk. Hasonlóképp a Wi-Fi is hiányzik a kis masinából, de szerencsére a sztereó (A2DP) Bluetooth 2.0 kontroller már nem.

A hátfalba integrált digitális fényképezőgép modul lelke egy 2 megapixeles CMOS képszenzor, melynek segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fotók készíthetők. A felvételek a 192 MB kapacitású belső memóriában, illetve az SDIO kompatibilis bővítőslotba helyezett SD, illetve MMC memóriakártyákon tárolhatók el (maximum 4 GB). A 126 gramm tömegű készülék 109x58x17,6 milliméteres méretekkel rendelkezik, energiaellátásáról pedig egy 1.250 mAh kapacitású lítium-ion akksi gondoskodik.

A miniUSB interfészes és természetesen Office kompatibilis HTC P3400i kereskedelmi forgalmazása ezekben a napokban kezdődik meg – a készülék kezdőára várhatóan 70-80 ezer forint körül fog alakulni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés