Connect with us

technokrata

Mikor áll már el az eső?

Kütyük

Mikor áll már el az eső?

Nézzünk utána!

A májusi eső aranyat ér – tartja a mondás. Egyúttal azonban meg is nehezíti a szabadtéri programok élvezetét. A ma reggel is szomorkás hangulatban indult a fővárosban – és a Kárpát-medencében szinte mindenhol, mivel egy felhőket, esőt hozó front halad át felettünk, aminek hatása a hét közepén keresztül tart.

Mire fel a gyors időjárás-jelentés? Azért, hogy felhívjuk a figyelmet az ilyen szolgáltatást nyújtani képes szolgáltatásokra, szoftverekre. Pontosabban a Weather Watcher nevű szoftverre (letöltés), amely nem csak magyar vonatkozásban képes pontos adatokkal és előrejelzéssel szolgálni, hanem a világ közel 77 ezer városából tudja összeszedni az időjárással kapcsolatos információkat (a nagyobb hazai városok, mint Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, természetesen megtalálhatók az adatbázisban).

Nemzetközi jellegét mutatja, hogy többféle mértékegység-rendszert használ: a metrikus európai, és az angolszász, inch-re és mérföldre alapuló mértékegységeket is kezeli (természetesen a hőmérséklet Celsius és Fahrenheit fokban egyaránt kijelezhető). Számos beállítási lehetőséget kínál – például bekonfigurálható, hogy csak akkor töltsön le adatokat, amikor csatlakozik az Internethez. Amennyiben viszont valaki folyamatosan „fent lóg”, akkor akár percenként is frissítheti a kiválasztott település paramétereit (de legalább 5 óránként megújulnak az adatok).

Rendelkezik riasztási funkcióval, amennyiben az előrejelzés komolyabb időjárási problémát mutat (ehhez külön hang is beállítható). Használatával a desktop hátterét lecserélhetjük a nekünk tetsző régió térképére, amit természetesen szintén frissít rendszeres időközönként a szoftver. System Tray-be beülő ikonja fölé mozgatva az egérkurzort egy lapon summázva jelennek meg a legfontosabb információk. Emellett sok egyébre is képes, érdemes tehát kipróbálni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek