Connect with us

technokrata

Nokia N82: hármon áll a vásár

Kütyük

Nokia N82: hármon áll a vásár

Fényképes összehasonlítás a Nokia N82 triumvirátusról.

A Nokia hazánkban hivatalosan egyelőre csak az eredeti, tehát ezüstös N82-t forgalmazza, mindenesetre nem árt néhány pillantást vetni a fekete, illetve a fehér variánsra is. Ahogy egyébként arról nemrégiben beszámoltunk, az idei esztendőben a Nokia N82 zsebelte be a legjobb mobil fotós készüléknek járó TIPA (Technical Image Press Association) díjat.

Nokia N82
A candybar, vagyis teljesen hagyományos kialakítású, N-Gage kompatibilis Nokia N82 114 grammot nyom a mérlegen, 112 milliméter hosszú, 50,2 milliméter széles és 17,3 milliméter vastag. A QVGA, vagyis 320×240 képpontos felbontású és 2,4 colos képátlójú TFT display 16,7 millió színárnyalatot képes a szemünk elé tárni, az 5 megapixeles (2.592×1.944 képpont, CMOS) digitális fényképezőgép modul kapcsán pedig nem mehetünk el szó nélkül a Carl Zeiss optika, az elhúzható lencsevédő, a geotagging funkció (új firmware-rel), valamint az immár nem LED-, hanem xenon-alapú, vagyis nagyobb fényerejű vaku mellett.

Videókamkorder (MPEG-4) módban VGA felbontásra és 30 fps sebességre képes a telefon. Az N82 automatikus kijelző elfordítással van felvértezve, vagyis a kijelző orientációja annak megfelelően változik, hogy mi éppen függőlegesen, avagy vízszintesen tartjuk a mobilt.

Az S60 3rd Edition Feature Pack 1 platformra építkező Nokia N82 A-GPS (Nokia Maps), Wi-Fi (802.11b/g) és Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilis, képe pedig akár hagyományos televíziós készülékeken is megjeleníthető, köszönhetően a TV-kimenet funkciónak. A 100 MB-os belső memória jó szokás szerint microSD memóriakártyákkal bővíthető, ezenkívül pedig többek közt egy 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat is található a telefonon.

A GRPS, EDGE, UMTS és HSDPA (3,6 Mbit/s) kompatibilis, négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia N82-t 2 GB-os microSD kártyával együtt szállítja a gyártó. A hazai szolgáltatók közül jelenleg egyedül a Pannon által forgalmazott telefonról készített részletes tesztünk az alábbi linken olvasható.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek