Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pannon: jelenleg így állunk

Kütyük

Pannon: jelenleg így állunk

Tegnap a T-Mobile, ma pedig a Pannon jelentette be, hogy eddig hány SIM-kártyát bocsátott ki.

Az előfizetői szám emelkedésének és a hatékony működésnek köszönhetőek a Pannon 2008 első negyedéves eredményei. 2008 első negyedévében a Pannon növelte előfizetői bázisát, miközben kulcsfontosságú területeken javította működési hatékonyságát, s ennek révén kiváló pénzügyi teljesítményt nyújtott. A társaság ebben a negyedévben is jelentős beruházásokat eszközölt a 3G/HSDPA fejlesztések terén.

˝Ügyfélközpontú társaság vagyunk, ami azt jelenti, hogy a legkönnyebben használható szolgáltatásokat nyújtjuk, folyamatosan a technológiai fejlődés élvonalában haladunk, s egész üzletmenetünk célja az, hogy minél több értéket hozzunk létre ügyfeleink számára˝ – mondta Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója. ˝Eközben folyamatosan keressük a lehetőségeket, amelyekkel még vonzóbbá tehetjük ajánlatainkat – mint például a Családi Csomag esetében. A szolgáltatás rendkívül népszerű a számlás előfizetők körében, ezért elérhetővé tettük minden – akár számlás, akár kártyás – egyéni ügyfelünk részére˝.

A Pannon előfizetői száma 23 ezerrel nőtt a negyedév során, így az időszak végére elérte a 3,4 milliót. 2008 első negyedévének végén a Pannon aktív SIM-kártyákra vetített piaci részesedése 33,5 százalék volt, ami 0,2 százalékpontos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest. Az előfizetői bázison belül a számlás ügyfelek aránya tovább emelkedett, elérte a 40,5 százalékot, míg 2007 végén 39,7 százalék volt ez az arány.

2007 azonos negyedévéhez viszonyítva az összekapcsolási és roaming díjak csökkenése miatt alacsonyabb szinten maradtak a bevételek. A beruházásokra fordított összeg 2007 első negyedévéhez képest 1,7 milliárd forinttal emelkedett, ami elsősorban a folytatódó 3G-fejlesztéseknek köszönhető. A Pannon ugyanakkor csökkenteni tudta működési költségeit és több területen javította a költséghatékonyságot; a működési kiadások átlagosan az éves inflációnál kisebb mértékben nőttek. A növekvő hatékonyság, a magasabb ügyfélszám és az alacsonyabb értékcsökkenési költségek hatására a működési nyereség 0,7 százalékkal nőtt. A negyedév teljes működési nyeresége 13,6 milliárd forint volt, ami 103 millió forinttal több a 2007 hasonló időszakában elértnél.

˝A mobil internet rendkívül gyorsan fejlődő szolgáltatás˝ – mondta Ove Fredheim. ˝A Pannon Mobil Internet gyors és egyszerű, kábelek nélküli csatlakozást biztosít asztali és hordozható számítógépeken egyaránt. Az év eleje példa nélküli sikert hozott ezen a területen: Mobil Internet szolgáltatásunk előfizetőinek száma január végére megkétszereződött. Bizonyosak lehetünk tehát abban, hogy beruházásaink a közeljövő további növekedésének lehetőségét teremtik meg˝.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés