Connect with us

technokrata

Google Earth – földfelszín három dimenzióban

Kütyük

Google Earth – földfelszín három dimenzióban

Még több 3D, még több utcaszintű nézet – még több Google Earth.

Ki ne ismerné a Föld felszínét műholdképekkel bemutató Google Earth-öt (letöltés itt)? Az ingyenes változattal is bíró szoftver tavaly nyár elején frissült egy érdekes funkcióval: 360 fokos panorámanézetet kínál, utcaszinten. Nos, ezt a funkciót továbbfejlesztette az amerikai vállalat, már ami az így megtekinthető helyszínek számát illeti (nemrég volt is baja ebből a Google-nek). Emellett kiterjesztésre került egy másik, de hasonló projekt is: a világ számos, jellegzetes épületének 3D-s modellje került bele az adatbázisba, amelyek így sokkal kifejezőbben emelkednek ki a felszínből, mint a műholdas képeken. Sőt, megjelent a pirkadattól alkonyatig funkció is, amelynek révén meg lehet tekinteni, hogyan is néz ki az adott hely akkor, amikor felkel a nap, vagy amikor lenyugszik. Mindezt a kameráknál ismert „lense flare” effektussal.

Egy ideje már túlnőtt önmagán az alkalmazás. Tavaly augusztus végén például a Sky funkcióval egészült ki, melynek révén a felhasználók megnézhetik, hogyan néz ki a csillagos égbolt, bolygónk felszínéről. A Sky-jal a Google Earth felhasználói szabadon átszelhetik Földünk egét, így megtekinthetnek 100 millió csillagot és elnavigálhatnak 200 millió galaxis között. És ha már az űrben járunk: a csillagok közül a földfelszínre való közelítés egyenletesebbé vált az új kiadásban, a fejlesztők szerint.

A szolgáltatás népszerűségét jelzi, hogy számos weboldalon (a Terminal fórumában is) olyan koordinátákat adnak meg a lelkes keresgélők, amiken egy-egy érdekes természeti jelenség látható. Például egy kitörő vulkán, fraktálszerű ábrák a kazah régióban vagy egy villámcsapás a Balaton partján. Mindemellett kényelmi funkciók garmadáját kínálja a Google Earth: egy utcára annak neve alapján is rá lehet keresni, egyes területeken három dimenzióban is megnézhetők az épületek. Részletes statisztikát kaphatunk a bűnözés mértékéről, az oktatási intézmények sűrűségéről stb. Kommentálhatjuk az egyes földrajzi pontokat, elmenthetünk térképeket JPEG formátumban.

A Google Earth legújabb, ingyenes változata letölthető gyors Download szerverünkről.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek