Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az új iPhone – a legfrissebb információk

Kütyük

Az új iPhone – a legfrissebb információk

Az Apple újabb mobiltelefonjának érkezését óriási várakozás övezi.

Az Apple tavaly januárban bejelentett első mobiltelefonját sok mindenért lehet szeretni, mindenesetre tény, hogy egy ilyen high-tech kütyüből szinte már bűn volt kihagyni az UMTS, illetve HSDPA adatátviteli technológiát. Jó hír azonban, hogy iPhone fronton hamarosan végre véget fog érni a GPRS/EDGE korszak.

Néhány napja arról cikkeztünk, hogy Walt Mossberg, a Wall Street Journal és az All Thing Digital egyik vezető munkatársa szerint az Apple 60 napon belül le fogja leplezni az új iPhone-t, most viszont már egy konkrét bejelentési időpontot és helyszínt is rebesgetnek a gyártóhoz közel álló források. Ezek szerint az új modell hivatalos bejelentésére az Egyesült Államokbeli San Francisco-ban kerül majd sor, még pedig a június 9. és 13. között megrendezendő WWDC 2008 keretein belül.

Az új iPhone-ban az Infineon-féle S-GOLD3H mikrochip teljesít szolgálatot, mely nem egyszerűen csak UMTS, hanem HSDPA támogatást is biztosít: megfelelő lefedettség esetén akár 7,2 Mbit/s-os letöltési sebesség is elérhető a segítségével. A készülék az elődjénél jobb minőségű borítást kap, felhasználói felületét pedig csak minimális mértékben módosítják. A mozgásszenzor működésén finomítottak a fejlesztők, az akkumulátor azonban sajnos nem cserélhető.

Várakozások szerint a 3G iPhone a jelenleg kapható modellhez hasonlóan 8 és 16 GB-os változatban lesz kapható, változatlanul 399, illetve 499 dolláros áron. Egyes források szerint az Apple a későbbiekben egy 32 GB-os verziót is be fog mutatni, mely 599 dollárba kerül majd.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés