Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szenzáció: az első érintőkijelzős Nokia mobil!

Kütyük

Szenzáció: az első érintőkijelzős Nokia mobil!

Úgy látszik, hogy immár valós testet öltött a régóta rebesgetett S60 Touch.

Nem tudni, hogy a Nokia szánt szándékkal, vagy akaratlanul, mindenesetre elég sok mindent kiszivárogtatott már az első érintésérzékeny kijelzős telefonjáról. A jelenleg Tube fejlesztési kódnevet viselő készülék elmondások szerint körülbelül akkora méretű, mint egy Nokia N73, bár egy kicsit szélesebb annál.

A telefon szinte teljes előlapját a nagy méretű, 3-3,5 colos képátlójú TFT kijelző uralja, mely a mellékelt kis cerkával, illetve az ujjainkkal egyaránt kezelhető. Fontos, hogy az Apple iPhone-tól eltérően az LCD nem Multi Touch kompatibilis, arra viszont azért képes, hogy vibrációs visszajelzéssel erősítse meg bennünk a tényt, hogy például lenyomtunk egy virtuális gombot a 16:9 képarányú kijelzőn.

A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia Tube érdekes módon nem egy N-sorozatú masina, és nem is egy high-end kategóriás termék, ettől függetlenül GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA és Wi-Fi is található benne. Ezenkívül GPS-vevőt (geotagging funkció), Bluetooth 2.0 (A2DP) kontrollert és autofókuszos kamerát is tartalmaz a Tube, mely egyébként 2009 első negyedévében érkezik majd. Pletykák szerint a Nokia nem sokkal később egy ennél nagyobb tudású érintőkijelzős mobilt is be fog jelenteni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés