Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia N82: már elérhető az új szoftver – kipróbáltuk!

Kütyük

Nokia N82: már elérhető az új szoftver – kipróbáltuk!

Az N82 kapcsán most végre egy kicsit felgyorsultak az események.

Éppen tegnap cikkeztünk az N82 készülőben lévő új firmware-jéről, melyről ma délelőtt még azt írtuk, hogy egyelőre nem elérhető, de néhány napon belül beszerezhető lesz a Nokia Software Updater segítségével. Nos, jelentem a sokak által várva várt 20.0.062-es firmware ma délutántól immár hivatalosan is elérhető az NSU-val (köszönet Iminek a jelzésért).

Ahogy azt a korábbiakban már említettem, a firmware csere előtt az NSU-t 1.4.14hu-ról 1.4.36hu verzióra frissítettem – ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az új szoftver feltelepítése nem teljesen zökkenőmentes, e közben ugyanis könnyen belefuthatunk egy nem túl kellemes lefagyásba, illetve ennek következményeként az alkalmazás helyreállításába, újratelepítésébe (nem egyedi esetről van szó). A Nokia vélhetően mihamarabb orvosolni fogja ezt a problémát.

Lássuk akkor gyorsan, hogy mik a legfontosabb változások a 20.0.062-es szoftver kapcsán! Újdonság a Geotagging támogatás, vagyis, hogy a telefon immár a GPS koordinátákat is képes elmenteni a fotókba. Hasonló fontossággal bír a Flash Lite 3.0 (YouTube, Google Video) és Widget kompatibilitás, illetve a Bluetooth AVRCP (Audio Video Remote Control Profile) támogatás. A fényképezőgép kapcsán csökkentették a túlexponálási hajlamot, illetve javítottak az automatikus képelforgatás működésén.

Az új firmware feltelepítését követően immár nem fagy le a telefon az USB, vagy a TV kábel csatlakoztatásakor, illetve zenelejátszás közben. Stabilabb működésű lett továbbá a webböngésző alkalmazás, ezenkívül pedig kisebb-nagyobb változásokat fedezhetünk fel a galéria, a multimédiás menü, a LifeBlog, illetve a VoIP funkciók kapcsán. Érdekesség, hogy az új szoftver támogatja az esetleges jövőbeli hardveres változtatásokat: ez egyelőre elég nehezen értelmezhető, mindenesetre egyes feltételezések szerint a Nokia a közeljövőben engedélyeztetheti az első N82 prototípusokban még meglévő ˝navi wheel˝ funkciót.

Emlékezetes, hogy a finn gyártó január közepén adta ki a Nokia N82 első új szoftverét: a 11.0.117-es verziószámú firmware csak néhány apróbb változást hozott a novemberben bejelentett N82 első, 10.0.046-os szoftveréhez képest. (Javítottak a kamera és a zenelejátszó stabilitásán, ezenkívül pedig a térkép alkalmazáson is csiszoltak egy keveset a fejlesztők.) Az aktuális szoftververziót egyébként úgy lehet lekérdezni a telefonon, hogy alaphelyzetben begépeljük a következő karaktersorozatot: *#0000#. A frissítést mindenki a saját felelősségére végezze el, előtte pedig mentse le a telefonon tárolt adatait.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés