Connect with us

technokrata

Vadiúj 3G iPhone két hónapon belül

Kütyük

Vadiúj 3G iPhone két hónapon belül

Már nem kell sokat várnunk a második generációs iPhone bemutatkozására.

Az Apple tavaly januárban bejelentett első mobiltelefonját sok mindenért lehet szeretni, mindenesetre tény, hogy egy ilyen high-tech kütyüből szinte már bűn volt kihagyni az UMTS, illetve HSDPA adatátviteli technológiát. Jó hír azonban, hogy iPhone fronton hamarosan végre véget fog érni a GPRS/EDGE korszak.

Walt Mossberg, a Wall Street Journal és az All Thing Digital egyik vezető munkatársa a napokban azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint 60 napon belül be fog mutatkozni a 3G kompatibilis új iPhone. Ilyet persze bárki mondhatna, Mossberg viszont olyan közel van a tűzhöz, hogy mindenképpen érdemes odafigyelni arra, amit mond.

Az első iPhone tavaly nyár eleje óta kapható az USA-ban, Európában pedig novemberben debütált a készülék. Első körben 4 és 8 GB-os változatban volt elérhető az iPhone, most viszont már csak 8 és 16 GB-os kivitelben szerezhető be, 399, illetve 499 eurós áron. Megjegyzendő, hogy a német T-Mobile éppen ma indult akciójában akár már 99 euró ellenében hazavihető a 8 GB-os modell.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek