Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia 5000: remek kijelző, 1,3 megapixeles kamera – 25 ezer forint alatt!

Kütyük

Nokia 5000: remek kijelző, 1,3 megapixeles kamera – 25 ezer forint alatt!

A Nokia ma Johannesburgban mutatta be legújabb termékeit.

Ezen újdonságok közül a Nokia 5000 típusjelzésű mobiltelefon elsősorban azon, sportos életvitelt folytató fiatalok számára készült, akik nem feltétlenül szeretnének sokat költeni egy mobilra. Akkor kezdjük is rögtön az árral: a készülék adók és kedvezmények nélküli kezdőára 90 euró, vagyis mindössze 23 ezer forint lesz.

A kereskedelmi forgalomban várhatóan még ebben a negyedévben felbukkanó Nokia 5000 egy candybar, vagyis hagyományos kialakítású telefon, mely 106 milliméter hosszú, 46 milliméter széles, 11,1 milliméter vastag, illetve 74 gramm tömegű. A külsejét tekintve leginkább a Nokia 5310-es zenemobilra hasonlító, azonban dedikált zenegombokat nélkülöző Nokia 5000-ben egy remek kis kijelző kapott helyet: a 2 colos képátlójú TFT panel QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású és 65 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni.

A kétnormás (GSM 900/1800 MHz), S40 5th Edition Feature Pack 2 LE alapú új Nokia nem egy wireless fenomén, hiszen HSDPA és UMTS sincs benne, így ezúttal be kell érnünk az EDGE és GPRS technológiával, illetve a Bluetooth-szal. Az 1,3 megapixeles és négyszeres digitális zoomos kamera révén maximum 1.280×1.024 pixeles felbontású fényképek, illetve 128×96 képpontos videók készíthetők, ezenkívül pedig sztereó FM rádió és MP3 zenelejátszó is került a telefonba. Az energiaellátásról egy 700 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik, mely optimális esetben 330 órás készenléti időt, illetve közel 5 órás beszélgetési időt tesz lehetővé. A 12 MB belső memóriás, memóriakártyával nem bővíthető Nokia 5000 zöld, kék és bíborvörös színben készül.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés