Connect with us

Hirdetés

technokrata

230 ezerbe kerül a Sony Ericsson Xperia X1

Kütyük

230 ezerbe kerül a Sony Ericsson Xperia X1

Íme az első információk a készülék várható árával kapcsolatban.

A Sony Ericsson hivatalos webshopjában nemrégiben felbukkant a sokak által várva várt Xperia X1, melynek így végre kiderült az ára. Ezek szerint aki az év végén egy ilyen készüléket szeretne vásárolni magának, annak nem kevesebb mint 230 ezer forintot kell majd letennie az asztalra, ami azért még akkor is soknak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy egy high-end kategóriás business készülékről van szó.

Xperia X1
Az Xperia termékcsalád első tagja Xperia X1 névre hallgat, és számos meglepetéssel szolgál. Ezek egyike például a Microsoft operációs rendszer, vagyis egész konkrétan a Windows Mobile 6.1 Professional. Ugyancsak igazi csemegét jelent az óriási felbontású és átlagon felüli méretekkel rendelkező érintőkijelző, mely 3 colos képátlón 800×480 képpontot (WVGA), illetve 65 ezer színárnyalatot vonultat fel.

Aki esetleg idegenkedik az érintőkijelzős adatbeviteltől, annak ott a lehetőség, hogy a teljes értékű QWERTY billentyűzeten gépeljen, mely a készülék oldalirányban történő szétcsúsztatását követően bukkan elő addigi rejtekhelyéről. Az alaphelyzetben 110 milliméter hosszú, 53 milliméter széles és 16,7 milliméter vastag Xperia X1 145 grammos tömeggel rendelkezik, integrált GSM modulja pedig négynormás (850/900/1800/1900 MHz).

Ahogy az elvárható, a telefon GPRS, EDGE, UMTS és HSDPA hálózatokban egyaránt használható, és maximum 3,6 Mbit/s-os letöltési sebességet lehet elérni vele. Ezenkívül természetesen Wi-Fi (802.11b/g) és Bluetooth 2.0 (A2DP) is került a masinába, a HSUPA-ról (2 Mbits/s) már nem is beszélve…

Alaphelyzetben egyedül a Microsoft-féle Internet Explorerrel böngészhető a világháló, ezenkívül pedig gyárilag fel lesz telepítve a készülékre a Google Maps, valamint számos különböző kiegészítő alkalmazás (Sony Ericsson Panel, Media Experience Panel, Slideshow Panel, 3D Fish Panel).

Szólnunk kell még a 3,2 megapixeles (2.048×1.536 képpont) felbontású és autofókuszos kameráról, a microSD(HC) kártyákkal bővíthető 400 MB-os integrált memóriáról, az 528 MHz-es órajelű Qualcomm 7200A processzorról, a GPS-vevőről, a mozgásérzékelőről, a 3,5 milliméteres audio csatlakozóról, a TrackID szolgáltatásról, az RDS funkciós sztereó FM rádióról, illetve az 1.500 mAh kapacitású akkumulátorról.

Videókamkorder vonatkozásban MPEG-4, H.263 és H.264 támogatással rendelkezik a masina: az előbbi két módban 640×480 pixeles és 30 fps sebességű felvételek készíthetők, az utóbbiban pedig 15 fps-re számíthatunk ugyanebben a VGA felbontásban. A kamera fotó módban összesen tíz különböző felbontással és ˝wide˝, vagyis ˝szélesvásznú˝ üzemmódokkal is rendelkezik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés