Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nokia N82: jön az újabb frissítés

Kütyük

Nokia N82: jön az újabb frissítés

Hamarosan elkészül a Nokia jelenlegi legjobb fotós mobiljának a második firmware frissítése.

Emlékezetes, hogy a finn gyártó valamikor január közepén adta ki a Nokia N82 első új szoftverét: a 11.0.117-es verziószámú firmware csak néhány apróbb változást hozott a novemberben bejelentett N82 első, 10.0.046-os szoftveréhez képest. (Javítottak a kamera és a zenelejátszó stabilitásán, ezenkívül pedig a térkép alkalmazáson is csiszoltak egy keveset a fejlesztők.) Az aktuális szoftververziót egyébként úgy lehet lekérdezni a telefonon, hogy alaphelyzetben begépeljük a következő karaktersorozatot: *#0000#.

Ezzel kapcsolatban a legfrissebb hír, hogy a Nokia N82 termékmenedzsere a napokban elárulta, hogy még az idei esztendő első negyedévében meg fog jelenni a készülék második frissítése. Emberünk nem sokat árult el az új szoftverről, annyit azonban kikotyogott, hogy a firmware-nek többek közt a vadonatúj ˝geotagging˝ funkció is a része lesz. Megjegyzendő, hogy a múlt héten debütált Nokia N78 már a kezdetektől fogva geotagging kompatibilis lesz.

Aki esetleg már az új firmware megjelenése előtt ki szeretné próbálni ezt az új funkciót, annak érdemes begyűjtenie a Nokia Location Tagger szoftvert. A jelenleg 1.0 Beta állapotban lévő Nokia Location Tagger egy S60-alapú Nokia okostelefonokra szánt alkalmazás, mely tulajdonképpen nem tesz mást, mint elmenti a mobillal készített fényképekbe a készítés helyszínének GPS adatait.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés